KezdőlapFormula 1Correa soha nem látott mélységekbe került a rehabilitációja során

Correa soha nem látott mélységekbe került a rehabilitációja során

-

Juan Manuel Correa kitartása és küzdeni akarása mindenki számára példa értékű lehet. A kolumbiai-amerikai versenyző 2019-ben egy súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében majdnem elveszítette a jobb lábát, de az erőfeszítéseinek köszönhetően 2023-ban már újfent a Formula 2-ben fog versenyezni.

Az előbb említett baleset sajnálatos módon Anthoine Hubert életébe került és ugyan Correa is nagyobb sérüléseket szenvedett, de a rehabilitációját követően már két szezont is lehúzott a Formula 3-ban. Idén pedig visszatérhet a Formula 2-be a Van Amersfoort Racing csapatával. Azonban Correának hiába volt sikeres a gyógyulása, még így sincs minden rendben a jobb lábával.

„Megoldást kellett találni a jobb bokámra, mert ott nincs porcom és emiatt már most szörnyű ízületi gyulladásom van ott” – panaszkodott a kolumbiai. – Idősebb koromra pedig még rosszabb lesz a helyzet. Ez még így lesz egy pár évig, de aggodalomra semmi ok, mert komolyabb bajom nem származhat ebből.”

Correa hozzátette, hogy barátja elvesztése és a nehéz gyógyulása miatt sokszor volt mélyponton lelkileg a rehabilitációja alatt.

„Nagyon sokszor voltam szomorú ebben az időszakban, egyáltalán nem volt könnyű. Azonban egész életemben azért dolgoztam, hogy most ilyen szinten versenyezhessek. Ezt pedig nem sok ember mondhatja el magáról és úgy voltam vele, hogy még emiatt sem fogom eldobni magamtól ezt a lehetőséget.”

Nagy kérdés, hogy a még mindig sérült lába mennyire fogja befolyásolni Correát a jó szereplésben. A Formula 3-ban csupán egy kiugróbb eredménye volt, egy Zandvoortban elért 2. hely, de az idő úgyis választ fog adni erre a kérdésre.

Forrásgpblog.com