KezdőlapFormula 1Costa: A Ferrarin még mindig nagyobb a nyomás, mint a Mercedesen

Costa: A Ferrarin még mindig nagyobb a nyomás, mint a Mercedesen

-

Annak ellenére, hogy a Ferrari több, mint egy évtizede nem tudta megnyerni egyik bajnokságot sem, minden eszközük megvan arra, hogy visszatérjenek a helyes útra.

Ez a véleménye Aldo Costának, aki pont akkor dolgozott az olasz istálló vezető mérnökeként, amikor Kimi Räikkönen megszerezte a maranellóiak máig utolsó egyéni világbajnoki címét.

Amikor 2012-ben a Mercedeshez szerződött azt mondta, hogy végre talált egy olyan csapatot, ahol a politikától és a drámától elvonatkoztatva kényelmesen végezhette a munkáját. „A Mercedesnél a dolgozók a létező legjobb állapotban vannak, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni,” – árulta el az olasz.

Azonban Costa szerint a Ferrarinál teljesen más állapotok uralkodnak. „Természetesen a Ferrarinál szinte minden egyes másodpercben megfigyelés alatt tartanak és ellenőriznek. Ez a sajtó, a szurkolók, a részvényesek és a csapos – aki minden egyes reggel kávéval kínál – által kifejtett nyomás az istállóra.”

Egy másik ex ferraris mérnök, Andrea Stella szerint csak idő kérdése, hogy a Ferrari tovább gyarapítsa a már így is rekordnak számító bajnoki címeinek számát. Fernando Alonso egykori versenymérnöke szerint a Ferrari semmiben nem szenved hiányt a többi Forma-1-es istállóhoz képest.

„A Ferrarinak mindene megvan, ami a másik csapatoknak, csak nem Angliában,” – mondta Stella. „Igen, az Anglián van a hangsúly, mivel az F1 itt csak egy munka. A pincér tudja, hogy te az F1-ben dolgozol, azonban a Ferrarinál dolgozni nem csak egy munka.

„Amikor elhagyod az irodát és elmész kávézni a felszolgálónak az lesz z első kérdése, hogy mikor fogtok újra futamot nyerni. Ha pedig egy étterembe mész el, akkor pedig lehet, hogy éppen a bajnoki esélyekről fognak faggatni. Minden egyes reggel, ha kinyitod az újságot, láthatod, hogy a Ferrariról mindig van valami hír.

„A Ferrarinál ugyanazon megközelítés alapján dolgoznak, mint a többiek Angliában. Semmi sem hiányzik, különösen egy olyan tapasztalt vezető mellett, mint Mattia Binotto. Szóval csakis kizárólag idő kérdése, hogy újra bajnokok legyenek. Azonban Maranelloban jelen pillanatban pont ez az egyetlen probléma, szóval bajban vannak,” – tette hozzá Alonso egykori versenymérnöke.