back to top
KezdőlapFormula 1Csak 2023-tól számít győzelmekre a McLaren

Csak 2023-tól számít győzelmekre a McLaren

-

A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl beszélt a csapat hosszútávú terveiről, amelyben hisz, hogy újra sikeresek lehetnek, de csak idővel.

A nehézkes időszak után a McLaren 2019-ben visszatalált a helyes útra, hiszen komoly lépést tettek előre., simán hozták a bajnoki negyedik helyet. Sokan pedig remélik, hogy még közelebb tudnak majd idén lépni a top csapatokhoz, ám Seidl óvatosa e témában.

„Ismételten egy kemény csatát várok a bajnoki negyedik helyért. Jelen erőviszonyok és költségvetések között számunkra ez a maximum a Forma-1-ben. Mindig látunk gyenge pontokat a csapaton belül, amin dolgoznunk kell, meg kell mutatnunk, hogy minden téren tudunk fejlődni. Ezért is fontos, hogy egy jó 2020-as évünk legyen.” – mondta a német.

„A tulajdonosaink biztosítottak minket, hogy megfelelő pénzügyi hátteret tudnak nekünk biztosítani. Ez egy remek jel a csapatnak, mert mi fel akarjuk venni a versenyt a top csapatokkal. Ám ez 2021-ben sem fog megtörténni. A három nagy csapat nagyobb költségvetéssel, erőforrásokkal, több emberrel rendelkeznek, és még jobb munkát is végeznek nálunk. Valószínűleg idén is jobban fognak dolgozni 2021-re készülvén. Az új szabályok után időbe fog telni mire a költségvetési sapka érezteti majd a hatását, így győzelmekre csak 2023-tól számítok.” – fogalmazott.