back to top
KezdőlapFormula 1Csúszhat a partimód betiltásának időpontja

Csúszhat a partimód betiltásának időpontja

-

A Honda F1-es főnöke, Toyoharu Tanabe úgy véli, lehetséges, hogy a partimód betiltását el fogja halasztani az F1.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az FIA betiltaná az úgynevezett partimódot a motorgyártók számára, mely lehetővé teszi, hogy az időmérőn jobb teljesítményt préseljenek ki az erőforrásokból. Ezzel a lehetőséggel leginkább a Mercedes szokott élni.

Tanabe szerint azonban a tiltás részleteiről még nem született döntés.

„Ez a szabályzás és az ellenőrzés milyenségétől függ” – mondta Tanabe az as-web.jp weboldalnak, mikor arról kérdezték, hogy ez előny, vagy hátrány lesz-e a Honda számára.

„Ha azt mondják, hogy a Mercedes ezzel veszít valamit, akkor a Honda azt mondhatja, hogy ez nekünk jó. De ezen a ponton ebben nem vagyok biztos.”

Az FIA versenyigazgatója Michael Masi elmondása szerint az a terv, hogy a soron következő Belga Nagydíj előtt elkészüljenek a technikai direktívák. Ha ez megtörténik, már a spái hétvégén életbe léphet a tilalom. Ha nem, akkor azonban tolódhat, akár 2021-ig is.

„A részletek még egyeztetés alatt vannak és a Honda is része ezeknek a megbeszéléseknek” – mondta Tanabe. „Beszélni fogunk a szabályzásról, hogy miként lesznek ellenőrizve, mit gondolnak a gyártók, például: ‘Meg lehet csinálni, de az ellenőrzése lehetetlen’.”

„Ha a csapatok és a gyártól véleményei megegyeznek, akkor létrejön (a szabályzás) Belgiumban. Ha nem sikerül, akkor elhalaszthatják.”