back to top
KezdőlapFormula 1Darth Vaderből Luke Skywalkerré alakul a McLaren Zak Brown szerint

Darth Vaderből Luke Skywalkerré alakul a McLaren Zak Brown szerint

-

A McLaren hanyatló éveiben „kissé Darth Vaderré” vált, és kellemesebb csapattá kellett válnia a Forma-1-ben, véli Zak Brown vezérigazgató.
A McLaren tavaly, 2012 óta a legjobb F1-es szezonját teljesítette, a konstruktőri bajnokság harmadik helyén végzett, és két dobogós helyezést ért el Lando Norrisszal és Carlos Sainzcal.

A csapat a 2021-es szezonra már Mercedes erőforrásokra váltott, és friss befektetéssel is gazdagodtak az amerikai MSP Sports Capital által.

A McLaren felfelé ívelő pályája éles kontrasztban áll azokkal a küzdelmekkel, amelyekkel a 2010-es évek nagy részében szembesült a csapat, s ahogy 2015-ben a Mercedes erőforrásról Hondára váltottak.

2015-ben a kilencedik helyre csúsztak konstruktőri bajnokságban, miközben a vezetőségben sem volt minden rendben, és 2016 végén Ron Dennis vezérigazgatótól is megváltak.

Brown ekkor vette ét a McLaren motorsport részlegének vezetését, kezdetben ügyvezető igazgatóként, majd a McLaren Racing vezérigazgatója lett, és segített a csapat vagyonának felfrissítésében.

„Amibe érkeztem, az egy olyan csapat votl, amely szinte minden szempontból hanyatlásnak indult” – mondta Brown a Motorsport.com-nak. „Korábban olyan szponzorok voltak az autón, mint a Vodafone, a Johnnie Walker, a GSK és az ExxonMobil, de ekkor már majdnem üres volt az autó. A versenyeredmények, a tények, azok a tények: kilencedikek voltunk a bajnokságban. Ez pedig nagyon boldogtalanná tette munkaerőt is, így amikor körbejártad a helyet, a lehajtott fejeket láttál, nem pedig emelt főket.”

„Nem hiszem, hogy ez egyetlen ember hibája lenne, itt nincs hibáztatás. De a vezetés olyan volt mint egy forgóajtó. Jól dokumentált és nyilvánosságra hozott részvényesi csatát vívtak.”

„Ez csak nagyon egészségtelen környezetben ütheti fel a fejét. Amit próbáltam megtenni, hogy a megfelelő embereket a megfelelő helyre helyeztem, leegyszerűsítettem és összpontosítottam a szervezetet, és megpróbáltam pezsgőbb szervezetet alkotni.”

Brown elmondta, hogy „hatalmas csodálója” volt Dennisnek, és hogy „barátjának és egyértelműen a sport legendájának” tartja, de elmagyarázta, hogy a McLarennek nagy szüksége volt arra, hogy nyitottabb legyen.

Tiszta Star Wars

„Mindig úgy éreztem, mintha a McLaren a Star Wars lenne, de kicsit Darth Vader lettünk, és azt hiszem, hogy inkább Luke Skywalkernek kell lennünk” – mondta Brown.

„Szóval oké, Star Wars, de valóban megpróbáltuk a csapat és a márka figyelmét arra fordítani, hogy mit is várnak az emberek a McLarentől? (Például) az autó színét papajára változtattuk, mert a rajongók ezt szerették volna.”

„Azzal, hogy szerintem a megfelelő emberek a megfelelő helyre kerültek, a szervezetre összpontosítunk, és némi energiát és változást hoztnk, most már kezdjük látni, hogy mindez működik.”

A McLarent a Porsche LMP1 volt vezetőjének, Andreas Seidlnek az érkezése, mint csapatfőnök és a Toro Rosso volt technikai vezetőjének, James Key-nek az érkezése is fellendítette.

A csapat emellett a wokingi létesítmények korszerűsítésébe is belekezd, beleértve egy új szélcsatorna építését, valamint 2021-ben a Norris partnereként leszerződtették Daniel Ricciardót.

Most minden adott

„Minden megvan, amire most szükségünk van, legyen szó versenyzőkről, csapatfőnökről, műszaki igazgatóról, erőforrásról, szponzor partnerekről, befektetőkről, a CapEx projektekről, de több időbe telik a megszilárdulás” – mondta Brown.

„Ha megnézzük a két legutóbbi dominánst: a Mercedesnek egy kis időbe telt, mire létrehozták azt a lendületet, hogy odaérjenek, aztán miután odaértek, már nehéz őket letaszítani a csúcsról.”

„Előttük ott volt a Red Bull. Nekik is egy kis időbe telt, míg odaértek. Szóval ez a lendületről szól. Szerintem mi most jó lendületben vagyunk. De hosszú út áll még előttünk.”