KezdőlapFormula 1Daruvala újabb tesztlehetőséget kap a McLarentől

Daruvala újabb tesztlehetőséget kap a McLarentől

-

Jehan Daruvala idén harmadjára vesz részt Forma-1-es teszten a McLaren csapatával a hét folyamán a franciaországi Paul Ricard versenypályán.

A nem mellesleg Red Bull juniorversenyző indiai idén két korábbi alkalommal is tesztelt már a McLarennek, Silverstone-ban, illetve Portimaóban. A McLaren azonban nem csak neki, hanem Pato O’Wardnak, Colton Hertának, vagy épp Alex Palou-nak is lehetőséget biztosított korábban. Ehhez képest egy másik újoncot szerződtettek a jövő évre, Oscar Piastri személyében, aki korábban újoncként megnyerte az F2-t és az F3-at is.

Ami Daruvalát illeti, jelenleg az F2-ben pallérozódik, már a harmadik szezonját futja a szériában, és most az összetett ötödik helyén áll. Éppen az előző, monzai hétvégén szerezte első idei futamgyőzelmét.

Daruvala az MCL35M, vagyis a 2021-es McLaren volánja mögé ülhet majd be Franciaországban.