KezdőlapFormula 1De Vries nem ül vissza Szingapúrban, Albon készen áll

De Vries nem ül vissza Szingapúrban, Albon készen áll

-

Két héttel a kórházba kerülése után Alexander Albon már autóba ül a nagy kihívást jelentő Szingapúri Nagydíjon. Nyck de Vries így nem kap második lehetőséget a Williamsben.

Az Olasz Nagydíj előestéjén a thai versenyző vakbélgyulladással került kórházba, majd a műtét utáni komplikációk miatt tovább maradt, de nem fordult súlyosra az állapota.

„Először is, szeretném megköszönni az üzeneteket, amit az Olasz Nagydíj hétvégéjén kaptam.” emelte ki Albon.

„A felkészülésem Szingapúrra nem volt éppen szokásos, de jól érzem magam. Mindent megtettem annak érdekében, hogy felkészüljek az egyik legmegterhelőbb versenyre.

Nem becsülöm alá, mekkora kihívás lesz ez, de már várom, hogy pénteken újra autóba üljek és vezessek. Ez egy nagyon jó utcai pálya, és a legközelebbi verseny Thaiföldhöz, úgyhogy már izgatott vagyok, hogy találkozzam a szurkolókkal.”

Albon csapattársa, Nicholas Latifi eközben először vezet majd az utcai pályán, miután két évig nem volt verseny a városállamban.

„Szingapúrra vártam talán a legjobban. Még ez és Japán maradt ki. Ez lesz az első alkalom, és már sok jót hallottam erről a versenyről.

Éjszakai utcai pályáról van szó, ezt kedvelem. Fizikailag is megterhelő lesz a hőmérséklet és a sok kanyar miatt. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd, hiszen eső is lehet, ami még érdekesebbé teszi majd a dolgokat, talán valami olyasmit idéz elő, amit kihasználhatunk.”

Forrásracer.com