back to top
KezdőlapFormula 1Decemberben lehet a jövő évi Forma-1-es szezonzáró

Decemberben lehet a jövő évi Forma-1-es szezonzáró

-

A RaceFans értesülései szerint, a 2019-es Forma-1-es versenynaptár két héttel hosszabb lesz majd, ami így decemberben fog befejeződni.

A szezonnyitó ausztrál hétvége egy héttel hamarabb lesz, március 17.-én. Emiatt pedig a harmadik, kínai forduló előtt kéthetes szünet lesz, ez a verseny lesz a Forma-1 történetének ezredik nagydíja.

A szezon első fele összességében így is ugyan akkora lehet, mint idén, hiszen a német futam sorsa továbbra is kétséges. 2014 óta ugyanis csak minden páros évben rendezik meg, és a Nagydíj szerződése az idei évben lejár.

Az Abu Dhabi Nagydíj egy héttel hátrébb kerül, ami így már átesik decemberre. Legutóbb 1963-ban rendeztek Forma-1-es futamot az év utolsó hónapjában. Az akkori dél-afrikai verseny három nappal Szilveszter előtt volt.

Ez a későbbi szezon befejezés azt is előrevetítheti, hogy a tervezett Miami Nagydíj is bekerül a naptárba, méghozzá valamikor októberben.

Az FIA még hivatalosan nem erősítette meg ezeket a tényeket, de Chase Carey a héten elárulta, hogy gyakorlatilag készen vannak egy egész jó kis versenynaptárral.