back to top
2025. június 19. 18:51
KezdőlapFormula 1„Domenicali azt mondta, úgy kell építkezni, mint a magyarok” – nagy luxus...

„Domenicali azt mondta, úgy kell építkezni, mint a magyarok” – nagy luxus lesz a csapatoknak az új Hungaroring

-

A megújult Hungaroring bemutatóeseményén Gyulay Zsolt elmondta, hogy az F1-es berkeken belül máris nagy elismeréseket kapott a pályán elvégzett munka minősége, miközben a csapatok a naptár eddigi legszűkösebb garázsai helyett immár a második legnagyobbakba költözhetnek be a Magyar Nagydíj hétvégéjén.

A felújítási munkálatok leglátványosabb elemei elkészültek, a Hungaroring idén már megváltozott arculattal várja az F1-et és minden további eseményt: teljesen új főlelátót kapott a pálya, annak szemközti oldalán a főépületet is lebontották és egy modernebb, tágasabb központot építettek helyette, a két létesítmény között pedig a célegyenes új aszfaltburkolatot kapott.

„Új korszak indul a magyar autósportban” – ott voltunk az átalakult Hungaroring megnyitóján

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az utóbbi hetekben pozitív visszajelzéseket kapott a többi versenyrendező helyszín promóterétől, valamint az F1 pályára látogató képviselőitől és a sport vezérigazgatójától, Stefano Domenicalótól is az elvégzett munkát illetően.

„New Yorkban találkoztam a promóterekkel, és megtudtam, hogy körülbelül nyolc pálya képviselője fog ellátogatni az F1-es futamunkra. Domenicali is azt mondta, hogy úgy kell építkezni, ahogy Magyarországon csinálták, hiszen kétszer 10 hónap alatt valósították meg az építtetők azt, amit itt láthatunk, és nem kellett emiatt versenyt kihagynunk. A FOM felügyelői két héttel ezelőtt itt jártak, és azt mondták, hogy ilyen minőségben ritkán látnak dolgozni szakembereket.”

Az új főépület felállítását több okból is sürgette már az idők szava, viszont mostantól az egyik legszűkösebb helyett az egyik legtágasabb munkaterület áll majd a csapatok rendelkezésére, a korábbi 4×12 méteres helyett 7×21 méteres alapterületű garázsuk lesz.

„Silverstone után miénk lesz a második legnagyobb bokszgarázs, ez egy nagy ugrás volt az utolsó helyről” – büszkélkedett az elnök.

A pálya felújítására 78 milliárd forintos költséggel számolt a pálya, s Gyulay elmondása szerint ez menet közben sem nőtt, sikerült beleférni az előzetesen kijelölt összegbe, dacára annak, hogy bizonyos igények a munkálatok során még módosultak.

„Fontos volt, hogy a ránk bízott pénzzel jól gazdálkodjunk, és örömmel jelenthetem, hogy nem drágult a projekt, és időben is előre vagyunk. A tervek még 2020-ban, Covid alatt készültek el. Annak idején 950 fő befogadására volt alkalmas a Paddock Club, az eredeti terv 1500 fősre való bővítésről szólt, aztán a FOM igényei miatt ez végül majdnem 4000-re módosult. Az elmúlt öt évben annyit változtak a Forma-1 igényei, hogy végig rugalmasnak kellett lennünk.”

A munkálatok pedig még nem értek véget teljesen, csak újabb szünetet tartanak a Magyar Nagydíj idejére. A folytatásra tervben van további lelátók, például az 1-es és a 14-es kanyarban lévők megújítása is, de a főlelátónak és a főépületnek Gyulay elmondása szerint „stimmelnie kellett ahhoz, hogy 2032-ig, és lehetőleg azután is futamot tudjunk rendezni”.

Brad Pitt megmutatta, hogy képben van az F1 aktuális történéseivel is (videó)