KezdőlapFormula 1Döntött az FIA, ennyi sprintfutamot rendeznek jövőre a Forma-1-ben

Döntött az FIA, ennyi sprintfutamot rendeznek jövőre a Forma-1-ben

-

A 2023-as Forma-1-es szezonban is 3 darab sprintfutamos hétvégét fognak majd rendezni. A hírt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) erősítette meg.

A Forma-1 egyes versenyhétvégéit megcsavarták a sportág vezetői 2021 folyamán. A sprintkvalifikációt ugyanis ebben az éveben vezették be és a tavalyi év folyamán három ilyen versenyhétvégét rendeztek meg. Ez idén sem volt másképp és ugyan voltak olyan tervezetek 2022-re, miszerint a sprintkvalifikációs hétvégék számos hatra kell növelni, azonban ezt a tervezetet elutasította az FIA.

A Forma-1 szabályalkotói azonban nemrég egy közleményt adtak ki, melyben az állt, hogy „maximum három sprintfutamos hétvége lehet egy teljes szezonon belül”. A sprinttel rendelkező hétvégék menete azonban a jövőben is úgy fognak majd zajlani, mint az eddigi öt ilyen alkalom során.

A sprintek számának hatra növelése 2023-ra is felmerült, azonban ezen alkalommal már a csapatok is támogatták a kezdeményezést, de az FIA továbbra sem adott ennek zöld utat, így megmaradtak az eddig használt rendszernél.

„Bár az FIA támogatja a sprintversenyek számának növelésének gondolatát, még mindig vizsgálja a javaslat hatását a pálya infrastruktúrájára és a személyzetre. Ezt követően fognak visszajelzést küldeni a Bizottság számára” – állt a Forma-1-et irányító testület közleményében.

Mindezek mellett az FIA és a Motorsport Világtanács (WMSC) még a keddi nap folyamán jóváhagyta a Forma-1 2023-as sportszabályzatának egy részét.