A McLaren a lehető legjobb esélyeket akarja megadni mind Lando Norris, mind Oscar Piastri számára ahhoz, hogy Abu-Dzabiban megnyerje az idei világbajnoki címet.
Mi is beszámoltunk róla, hogy a McLaren úgy határozott, a világbajnoki címről döntő abu-dzabi szezonzárón a kötelező médiamegjelenéseken túl nem biztosít hozzáférést a sajtó munkatársainak Lando Norrishoz és Oscar Piastrihoz, hogy az összetett éllovasát és a tőle 16 pontos hátrányban a harmadik helyen álló, azaz a vb-címre még szintén eséllyel pályázó csapattársát minél kevesebb külső tényező zavarja a felkészülésben.
A RacingNews365 értesülései szerint azonban nem ez az egyetlen intézkedés, amelyet csak erre a versenyre bevezetett a wokingi istálló, a két pilóta ugyanis teljes önállóságot kapott az autóbeállítás terén, ami azt jelenti, hogy az eddig bevett gyakorlattal ellentétben nem osztják meg egymással az adataikat. A szaklap úgy tudja, ezt a megközelítést egészen addig fenntartja a McLaren, amíg nem véglegesítik az időmérő előtt az autók beállításait, a kvalifikáció kezdetével ugyanis életbe lép a parc fermé, onnantól pedig már nem lehet jelentős változtatásokat eszközölni.
Norrisnak még nincs oka a mosolyra; Piastri a 11. helye ellenére a pole-ért küzdene
Mindez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a csapat nem tart közös megbeszélést, amelyen ilyenkor mindkét versenyző mérnöki gárdája és maguk a versenyzők is egyszerre vesznek részt és hallják egymás megjegyzéseit, hanem a két csapaton belüli csapat teljesen elszeparáltan tanácskozik Abu-Dzabiban.
Ilyesmire Norris és Piastri közös időszaka alatt még nem volt példa, az F1 története során azonban számtalan alkalommal előfordult, hogy két csapattárs titkolózott egymás előtt, sőt, olyan eseteket is ismerünk, amikor valaki a mérnökével összejátszva megpróbálta szándékosan félrevezetni a garázs másik oldalán ténykedőket.
A mostani helyzetben ilyesmiről természetesen nincs szó, és a versenyzők viszonya sem romlott meg, a McLaren egyszerűen csak minden lehetőséget meg akar adni nekik arra, hogy a másiktól függetenül a lehető legtöbbet kihozzák az autóból. A vasárnapi futamon azonban már nem feltétlenül futhatja mindkét pilóta a saját versenyét, Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója ugyanis megerősítette, hogy amennyiben úgy hozza a szükség, félre fogják állítani Oscar Piastrit Norris elől, hogy utóbbi világbajnok lehessen.
