KezdőlapFormula 1Ebből a jelenségből ered Hamilton igencsak túlzó kijelentése

Ebből a jelenségből ered Hamilton igencsak túlzó kijelentése

-

Bár Lewis Hamilton nemrég hatalmas túlzásba esett, abban igaza van, hogy a Red Bull DRS-e hatékonyabb a többiekénél. Mindezt ugyanis a számok is alátámasztják.

A Szaúd-arábiai Nagydíj után Lewis Hamilton elárulta, nem látta értelmét annak, hogy érdemben védekezzen Max Verstappen ellen, hiszen a Red Bull hatalmas sebességbeli előnyben volt a DRS használata során. A hétszeres világbajnok a bikások fölényét látva hozzátette, hogy pályafutása során még soha nem látott még ennyire domináns autót.

Hamilton megdöbbent: még sosem látott ennyire kiemelkedő F1-es autót

Nos, ez utóbbi kijelentés mindenképpen túlzás, és ezt ő tudhatná a legjobban, hiszen hat világbajnoki címet szerzett a Mercedesszel. Persze nem mindegyik autója volt ennyire gyors a többiekéhez képest, de 2014-ben például biztosan nagyobb volt a különbség a mostaninál. Ezt jól mutatja az azóta többször megerősített tény, hogy a Mercedes annak a szezonnak a nagy részében letekert motorral ment, hogy ne változtassanak a szabályokon az egyeduralmukat látva.

Ugyanakkor Hamiltonnak abban igaza van, hogy a Red Bull rendkívül gyors az egyenesben, főleg a DRS-sel együtt, és ezt az adatok is alátámasztják. Bár az állítható hátsó szárny minden autón ott van, ez nem jelenti azt, hogy mindenhol ugyanolyan hatékonysággal is működik. Leegyszerűsítve az a lényeg, hogy minél magasabb a szárnyállás, annál nyitáskor annál jobban csökken a légellenállás, így annál nagyobb sebességet lehet vele nyerni.

Az F1 Data Analysis nevű Twitter-oldal üzemeltetője megbecsülte, hogy egyes csapatoknál milyen hatékonysággal működött a DRS. Ehhez megnézte, hogy az egyes sebességadatoknál mekkora volt a gyorsulás akkor, amikor nyitva volt az eszköz, illetve akkor, amikor nem. A szélárnyék hatását szintén figyelembe vette, de ennek hatását átlagolta a versenykörök elemzésekor.

A számítások során az jött ki, hogy a mezőny tíz csapata közül a Haaséval holtversenyben valóban a Red Bullé a leghatékonyabb DRS, ugyanis az RB19-esnél 31,5 százalékkal növekszik a gyorsulás mértéke. Mindez 7 százalékos légellenállás-csökkenést jelent, aminek következtében 8 km/h-val nő a végsebesség. (Ez utóbbi egyébként a légellenállás köbgyökével fordítottan arányos.)

Az ellenfelek kezdenek rájönni a Red Bull titkára: „Még sosem láttam ilyet!”

Ezzel szemben a Mercedesnél csak 23,8 százalékkal nő a gyorsulás mértéke, ami magyarázatot ad arra, hogy Hamiltonnak miért nem volt esélye Verstappen ellen. A brackley-iek mutatója a harmadik legrosszabb a mezőnyben, a lista alján az Aston Martin található 20,7 százalékkal. Ennek tudatában az sem meglepő, hogy Sergio Pérez könnyedén visszaelőzte az őt lerajtoló Fernando Alonsót, aki annak ellenére sem tudott visszatámadni, hogy körökön át közel maradt hozzá.