back to top
KezdőlapFormula 1Ecclestone nem tudná megmondani, hogy Hamilton és Verstappen közül ki a jobb

Ecclestone nem tudná megmondani, hogy Hamilton és Verstappen közül ki a jobb

-

Lényegében az egész Magyar Nagydíj Max Verstappen és Lewis Hamilton csatájáról szólt, akkor a brit kerekedett felül. Azonban hogy ki a jobb pilóta, azt még Bernie Ecclestone sem tudná megmondani.

Lewis Hamilton elképesztő formában van továbbra is, idén már nyolcszor győzött, és jó úton halad hatodik világbajnoki címe felé. Max Verstappen eközben vitathatatlanul a mezőny egyik legjobbjává érett, sőt néhányak azt mondják, egyenesen a legjobbá.

Most Bernie Ecclestone is mondott róluk néhány szót, elárulta, nem tudna dönteni kettejük közül.

„Két különböző pilótáról beszélünk, teljesen más a stílusuk. Még a versenyeiket is máshogy nyerik meg” – mondta az Auto Motor und Sportnak. „Ezért olyan nehéz ez a döntés számomra. Össze kellene hasonlítanunk őket egy ugyanolyan autóban. Remélem, hogy erre lesz egyszer lehetőség.”