KezdőlapFormula 1Ecclestone szerint a Renault is illene Vettelhez

Ecclestone szerint a Renault is illene Vettelhez

-

Bernie Ecclestone úgy véli, ha Sebastian Vettel maradni szeretne a következő szezonban is, akkor próbálkoznia kéne egy „fejlődés alatt” álló csapattal.

A héten jelentette be Sebastian Vettel és a Ferrari, hogy a 2020-as szezonjuk lesz az utolsó közös évük. 5 év bajnoki cím nélkül, azonban Vetteléknek nincs „közös vágyuk”, hogy együtt maradjanak, ezért döntöttek az elválás mellett.

Azonban, nem jelenti azt, hogy Vettel teljesen elhagyná a Formula 1-et. Bár időközben a McLaren és a Ferrari is bejelentette az új igazolásokat, addig a Renault-nál még mindig lehet helye a németnek. Bernie Ecclestone szerint nem szabadna ezt a lehetőséget kizárnia Vettelnek.

„Nem látok túl sok okot amellett, hogy például a Mercedeshez menjen. Abszolút nyertes lehetne egy olyan csapattal is, aki még fejlődés alatt áll és ez is jó lenne számára, mivel teljesen új dolgot kezdhetne, mint egykor a Red Bullal is” – fogalmazott az egykori supremo.

Talán, most Vettel is a lehetőségein gondolkozik. Nyilatkozatában arról is a német, hogy az utóbbo hónapok történései miatt sokat gondolkozott az életünk prioritásain.