back to top
KezdőlapFormula 1Ecclestone teljesen kiakadt a FIA intézkedései miatt

Ecclestone teljesen kiakadt a FIA intézkedései miatt

-

Bernie Ecclestone kiborult a FIA közleménye miatt, amit az Ausztrál Nagydíj versenyhétvégéje előtt adtak ki a Ferrari kapcsán. Csalt-e akkor a Ferrari avagy nem, illetve, mi ez a kíméletes bánásmód velük szemben? Mr. E az Autocarnak nyilatkozott erről:

„A FIA-nak soha nem szabadott volna meglépnie azt, amit most megtettek. A közlemény is rossz volt, ahogy a megállapodás is a FIA és a Ferrari között. Ami le lett írva a megállapodásukban, az a szabályokon belül volt, és így büntetni se kellett volna őket, ha azokat betartották.”

A Forma-1 korábbi ura szerint ennek így semmi értelme nem volt, és elégedetlen a FIA sportpolitikájával:

„Most van egy megállapodásuk, a FIA pedig azt mondja, hogy 100%-ban bűnös vagy, de semmit se tesznek ellene. Ez most történt, viszont nem fogunk megbüntetni érte.”

Ecclestone persze maga sem hozott mindig jó döntéseket, de a brit felidézett egy esetet a múltból, amely eléggé hasonlít a mostanihoz. 2007-ben a McLaren csapatát kémkedéssel vádolták. Hatalmas büntetést kaptak a FIA-tól, széles körben tárgyalta mindenki az esetet, az istállót kizárták a konstruktőrök bajnokságából. A híres Spygate-ről Mr. E most ennyit mondott:

„Volt egy csapat, amelyik nagyon nem értett egyet azzal, hogy 100 millió dolláros büntetést javasoltam. Max Mosley teljesen ki akarta zárni őket a bajnokságból, de miért is ne büntessük meg őket azért, amit tettek? Azt hiszem, ez jobb megoldás volt.”