KezdőlapFormula 1Egykori lakótársa elmondta milyen Norrisszal együtt élni

Egykori lakótársa elmondta milyen Norrisszal együtt élni

-

Sacha Fenestraz nemrég elmondta milyen volt az élet Lando Norris lakótársaként.

A két fiatal barátsága még a junior kategóriás időkbe nyúlik vissza. Norris F1-es karrierje kezdetén még együtt is laktak a versenyzők, majd Fenestraz Japánba ment versenyezni. A két pilóta tavaly találkozott a szigetországban, ahol is meglátogattak pár nevezetességet a versenyhétvége előtt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

Miután a francia-argentin pilóta elköltözött, a brit versenyző nagyobb lakást vett. Tavaly viszont elhagyta a Ködös Albiont, hogy az adóparadicsomnak számító Monacoba tegye át a székhelyét.

Az egyik brit lapnak Fenestraz azonban elmesélte, milyen is volt az élet 2018-ban és 2019 elején, mikor a McLaren versenyzőjével közösen béreltek egy lakást.

„Annyi Weetabix doboz volt a házban. Még a saját nevével ellátott darabok is voltak, mert csináltak neki párat. Nem ő a legrendszeretőbb fickó, akivel találkoztam, viszont még ma is nevetni tudunk ezen.” – magyarázta Fenestraz.

A 23 éves pilóta Franciaországban született, ám Argentínában nőtt fel. Karrierje beindítása miatt költözött fiatalon az Egyesült Királyságba, ahol a versenysorozatok kapcsán megismerte Norrist.

„Én gyakorlatilag hajléktalan vagyok, így bárhol elélek” – viccelődött a francia-argetin versenyző utalva arra, hogy már elég korán megtapasztalta milyen utazással tölteni az idejét. – „Egy álom volt az az élet. Azt nem állítom, hogy egészségesen éltünk, mivel mindig szimulátoroztunk és játszottunk. Ám az edzőknek hála sokat edzettünk, és utána megint játszottunk. Jó móka volt. Emlékszem nyáron akkor nagyon meleg volt, de Lando mindig azt mondogatta: ‘nem kell légkondit vennünk, mert jövő héten biztos esni fog és hideg lesz.’ Hónapokig játszottuk ezt, majd amikor rászántunk magunkat, szinte már nem is lehetett kapni légkondit. Meg lehetett fulladni a lakásban, olyan meleg volt. Nagyon jó barátságot alakítottunk ki, mindig jó volt a hangulat.”

Fenestraz is tagja volt a Renault Akadémiának, ám egy gyengébb szezon után megváltak tőle. Ezután költözött Japánba. Idén viszont a Nissan csapat oldalán a Formula E-ben folytatja pályafutását.

„Lelkileg nagyon megterhelő volt az az időszak. A Formula Renault (2017) megnyerésétől oda jutottam, hogy elveszítettem a lehetőséget a Renault-nál. Nem volt pénzem a folytatásra. Nagyon közel kerültem ahhoz, hogy abbahagyjam. Japánban sokkal olcsóbb volt versenyezni és a barátaim is azt mondogatták, hogy egy remek ország. Ha ott jól teljesítesz, akkor ajtók nyílhatnak meg előtted. Elmentem így oda, és nagyon jól sikerült a szezonom. Az első évben megnyertem a Formula 3-as bajnokságot, és nem a legjobb csapattal. 2019 végén a Toyota leszerződtetett gyári pilótának, így egy álmom vált valóra. Még csak 19 éves voltam, és a karrierem egy újabb löktetett kapott. Majdnem egy évvel azután, hogy fel akartam adni az egészet, megvalósítottam az álmomat. Így sikerült végül jó döntést hoznom.”

Ugyanakkor Fenestraz nem adta fel az F1-es álmait. Nyck de Vries példáját követve ő is reménykedik abban, hogy egy nap majd a száguldó cirkuszban bizonyíthat.

„A Formula E közelebb vihet a végső célomhoz, a Forma-1-hez. Végétére is, nem lehet tudni, hogy alakulnak majd a dolgok. Úgy készülök az FE-re, hogy minden jó lesz és egy csodálatos szezonom lesz. Szeretnék világbajnok lenni, egy elképesztő fejezet lenne a karrieremben. Szeretnék a világ legjobb 20 versenyzője ellen versenyezni, és ha minden jól megy, akkor a világbajnoki címért küzdeni.”