KezdőlapFormula 1Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Ferrarira

Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Ferrarira

-

A Scuderia számára nagyszerűen kezdődött a 2017-es szezon: az első három futamból kettőt behúztak és úgy tűnt, hogy a szabályváltoztatásoknak köszönhetően sikerült beérniük a 2014 óta domináns Mercedest.

A hétvégi Brit Nagydíj már egyáltalán nem sikerült rózsásan a Maranellóiaknak, hiába voltak ott egyik autójukkal az első rajtsorban. Az olasz média szerint a silverstone-i verseny fordulópontként is felfogható, nem mellesleg Sebastian Vettel egyéni pontversenyben kiépített előnye egy pontra csökkent Lewis Hamiltonnal szemben.

„Az elmúlt három verseny nehéz volt, de az aggodalmak most nagyobbak” – írja a La Gazzetta dello Sport.

Egy másik olasz lap, a Corriere dello Sport is nagyon hasonlóan vélekedik, ám ők még tovább mentek: véleményük szerint a Mercedes már felülkerekedett rajtuk, így a Ferrarinak ismét nulláról kell kezdenie.

Niki Lauda egyébként meg van győződve róla, hogy a Ferrarinak nem hiába akadtak gumiproblémái a Brit Nagydíj végén: túl sokat kockáztattak.

„Megfizettek érte, hogy azokkal a gumikkal akartak elmenni a végéig. Látniuk kellett volna, hogy nem fog működni” – mondta az osztrák legenda.

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres bajnoka szerint pánikra nincs ok, ám a Mercedes – főleg időmérős – előnye nem lesz könnyen ledolgozható.

„Három és hat tized közötti időt képesek találni az egyenesekben, amire mi nem vagyunk képesek. Dolgozunk rajta, de ez nem fog holnapra megváltozni” – mondta Vettel.