back to top
KezdőlapFormula 1Elhunyt Wilson Fittipaldi, aki egyszerre volt F1-es pilóta és csapatvezető

Elhunyt Wilson Fittipaldi, aki egyszerre volt F1-es pilóta és csapatvezető

-

Karácsonyi szívrohama után közel két hónappal elhunyt a 80 esztendős Wilson Fittipaldi Jr., a kétszeres Forma–1-es világbajnok Forma–1-et ugyancsak megjárt bátyja.

Wilson Fittipaldi Jr. felesége január elején számolt be róla, hogy férje karácsony első napján, 80. születésnapját ünnepelve rosszul lett a vacsoraasztalnál, amibe kis híján belehalt. „Vacsora alatt fuldokolni kezdett egy darab hústól és oxigénhiányos állapotba került, amit szívroham követett. Újraélesztették, most pedig altatásban, intubálva van, és arra várunk, hogy felébredjen. Nehéz volt a műtét utáni időszak, most napról napra haladunk és várunk” – írta.

Mint az mostanra kiderült, a pályafutása során 35 F1-es futamon induló Wilson Fittipaldi már soha nem épülhetett fel a történtekből, és február 23-án, pénteken, 80 éves korában elhunyt.

Az utolsó fotó Wilson Fittipaldi Instagramján (a képen feleségével látható):

Az 1943-ban, Sao Paulóban született ifjabb Wilson Fittipaldi apja, idősebb Wilson Fittipaldi hatására kezdett el versenyezni, majd 1966-ban szerencsét próbált az európai Forma–3-ban. Ám elsőként nem ő, hanem öccse, Emerson ért el áttörést, és miután 1969-ben szintén próbára tette magát az öreg kontinensen, 1970-ben a Lotus színeiben bemutatkozhatott a Forma–1-ben.

Emerson sikereit meglovagolva Wilson 1970-ben tette át teljesen a székhelyét Európába, hogy az F3-ban többek között Niki Lauda és James Hunt ellen versenyezzen. A brit bajnokságban futamot nyert, és néhány bajnokságon kívüli versenyt is az élen zárt. Az F1-ben 1971-ben, szintén a gyári Lotusszal, öccse oldalán debütált a világbajnokságon kívüli Argentin Nagydíjon, miközben ebben az évben teljes munkaidőben már az F2-ben versenyzett, ahol legjobb eredménye a hockenheimi 3. hely lett. A bajnokságot az összetett 6. helyén zárta.

1972-re Bernie Ecclestone ülést ajánlott neki a Brabhamnél a kétszeres világbajnok Graham Hill csapattársaként. Itt a szintén vb-n kívüli interlagosi versenyen, hazai pályán elért 3. hely volt a legjobbja, ám mivel ezen kívül pontot sem szerzett, összességében csalódáskeltő év volt ez a számára. A következő évben F2-es hadjárata mellett folytatta a Brabhamnél az F1-ben, és a Monacói Nagydíjon saját elmondása szerint élete versenyét futotta, amíg ki nem esett. Ebben az évben szerezte egyetlen pontjait a királykategóriában, amikor Argentínában a 6., a Nürburgringen pedig az 5. helyen intették le.

Embed from Getty Images

Az 1972-es Spanyol Nagydíjon a Brabhammel 

1974-ben már csak a bajnokságon kívüli brazil versenyen állt rajthoz, ezután pedig arra az évre felhagyott az F1-es versenyzéssel, hogy megalapítsa saját istállóját, amely a cukorgyártó vállalkozása után a Copersucar nevet kapta. A csapat 1975-ben debütált, de az első autója nagyon versenyképtelennek bizonyult, Fittipaldi legjobb eredménye a szezonzáró USA Nagydíjon elért 10. hely lett.

1976-ra azonban így is elérte, hogy öccse otthagyja a McLarent és a családi istálló versenyzője legyen, Wilson így végleg visszavonult az F1-től és a csapat irányításának szentelte minden idejét. Ám az eredmények nem javultak számottevő mértékben – 1976-ban Emersonnak három darab 6. hely volt a pontszerző mérlege, majd 1977-ben ezt három 4. és egy 5. helyre javította.

1978-ban azonban kisebb áttörést értek el, Brazíliában, hazai közönség előtt ugyanis egy 2. hely képében megszületett az első dobogó. Több abban az évben ugyan nem követte, de ez lett a csapat legjobb szezonja – 17 ponttal a 7. helyet szerezték meg a konstruktőri értékelésben. 1979-ben aztán csupán egy 6. helyezés jött össze, 1980-ra pedig összeolvadtak a Wolf-istállóval, így az utolsó évét teljesítő Emerson Fittipaldi mellé csatlakozott az 1982-ben a Williamsszel vb-címig jutó Keke Rosberg. Ő és kétszeres világbajnok csapattársa is elért egy-egy 3. helyet, ami a csapat fennállásának utolsó két pódiuma volt. Ám nemcsak erről marad emlékezetes az 1980-as esztendő a Copersucarnak, hanem arról is, hogy itt mutatkozott be a friss diplomás Adrian Newey a Forma–1-ben.

Embed from Getty Images

A Copersucarral a Nordschleifén, 1975-ben 

Az 1982-es szezon volt a Copersucar utolsó idénye, és miután az istállót felszámolták, Wilson hazai stock car-futamokon újra versenyezni kezdett, illetve ideje nagy részét fia, Christian Fittipaldi karrierjének menedzselésére fordította. Végül ő is eljutott az F1-ig és 1992 és 1994 között három szezont töltött a száguldó cirkuszban, mielőtt az IndyCarba tette át a székhelyét.

Wilson Fittipaldi egészségi állapota a karácsonyi incidens előtt sem volt már az igazi – 2020-ban elesett az otthonában és agyvérzést kapott –, de aktív életet élt a közösségi médiában, és a tavalyi Brazil Nagydíjra is ellátogatott.