back to top
KezdőlapFormula 1Több hónap előnyben van a Renault

Több hónap előnyben van a Renault

-

A Renault állítása szerint hónapokkal előrébb járnak a jövőévi autó megbízhatóságának fejlesztését illetően, mint tavaly ilyenkor.

Idén egyértelműen a megbízhatatlansága volt a Renault erőforrás legnagyobb hibája, ennek pedig leginkább a Red Bull és Max Verstappen itta meg a levét.

Annak ellenére, hogy tovább szigorítják a motorszabályt és jövőre már csak 3 erőforrás áll a versenyzők rendelkezésére egész szezonban, a Renault mégis nagyon bizakodó. Úgy gondolják, 2018-as csomagjuk sokkal megbízhatóbb lesz, mint az idei.

„Vannak olyan elemei (az új motornak), melyek több ezer kilométert is kibírnak, valójában több tízezer kilométert is, mint például az energiatároló és az MGU-K (kinetikus motor-generátor).” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault F1 ügyvezetője. „Azonban vannak olyan részek is, melyek okoznak némi fejfájást, és aminek a megbízhatatlansága megbélyegezte az idei évet.”

„De azt elárulhatom, hogy több hónapnyi előnyben vagyunk a megbízhatóság terén, tavalyhoz képest. Szóval remélhetőleg ez pozitív hatással lesz a következő évre.”

Abiteboul azt is hozzátette, hogy szigorúbb rendszert kell alkalmazniuk, ha jól és hatékonyan akarnak lenni 2018-ban.

„Alaposan megváltoztatjuk a filozófiánkat, határozottabbak leszünk, mikor kijelöljük a céljainkat a különböző projektekben, az erőforrás és a karosszéria tekintetében is.” – mondta.

„Biztosítani akarjuk, hogy megbízhatóság tekintetében minden rendben legyen, mire a téli tesztek megkezdődnek.”