back to top
KezdőlapFormula 1„Ezek mind idióták. Na jó, csak némelyikük” – mondta Russellre Norris, majd...

„Ezek mind idióták. Na jó, csak némelyikük” – mondta Russellre Norris, majd őt találták vétkesnek

-

Lando Norris és George Russell baráti viszonyt ápolnak egymással, de Monacóban a McLaren pilótája felhúzta magát honfitársa helyezkedésén – pedig ő maga volt az, aki szabálytalan manővert hajtott végre.

A Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésének végéhez közeledve Norris gyorskörön érkezett ki az alagútból, amikor a levezető körön lévő Russellt találta maga előtt. A Mercedes pilótája nem teljesen a belső ívre húzódva haladt, így Norrisnak befolyásolta is a körét, hogy el kellett őt kerülnie.

„Idióták ezek mind. Na jó, nem mind, csak némelyikük” – kommentálta a történteken a csapatrádión Norris, kétségtelenül Russellre utalva. Mérnöke így felelt: „Nem fogom megkérdezni, hogy melyikük igen, és melyikük nem.”

A két pilótát az edzés után magukhoz is hívatták a felügyelők, ám nem Russell helyezkedését, hanem Norris manőverét vizsgálták, aki McLarenjével rálegyezett egy kissé a Mercedesre a féktávon, így a két autó kis híján össze is ért.

A felügyelők megállapították, hogy Norris szándékosan mozdult Russell felé, ezzel fejezve ki az akadályozás miatti elégedetlenségét. Bár szerintük a manőver ezúttal nem volt veszélyes, az ilyen megmozdulások veszélyes szituációhoz vezethetnek, emiatt elkerülendőek. Norrist a történtek miatt figyelmeztetéssel sújtották, ami a második számára ebben a szezonban. Egy évad alatt összeszedett három figyelmeztetés 10 rajthelyes büntetést eredményez a soron következő verseny rajtrácsára.