KezdőlapFormula 1Ezen a napon jelent meg az F1-es világbajnok zenei albuma!

Ezen a napon jelent meg az F1-es világbajnok zenei albuma!

-

Nem Lewis Hamilton az első F1-es világbajnok, aki a pályán kívül zenélésbe, éneklésbe kezd! 2007-ben ugyanis épp ezen a napon, február 19-én jelent meg 1997 világbajnokának, Jacques Villeneuve-nek a saját albuma, Private Paradise címmel.

Az albumon szereplő 13 dalból hatot maga írt, az egyik állítólag édesapjáról, Gilles-ről szól. Ugyanebben az évben jelent meg az Accepterais-tu című kislemeze, ez a dala lett a legnépszerűbb.

1996-ban vett egy gitárt, amikor versenyezni kezdett a Forma-1-ben, és ekkor kezdett el dalokat is írni.

Mindezek ellenére zenei pályafutása nem lett túl nagy siker. Egyik alkalommal kérdeztük is tőle, hogy hol lehet vásárolni a CD-jéből, mire nevetve azt mondta, hogy nagyon sehol; mindezt olyan stílusban, mintha már maga is viccesnek tartaná a zenei karrierjét. Bár hozzátette, hogy legközelebb hoz nekünk, noha fogalma sincs merre vannak, mert épp költözködik. Végül nem hozott, de lehet, hogy ez nem is akkora baj. XD

A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?