hétfő, június 27, 2022
F1 - 🇨🇦 Kanadai Nagydíj
F1 - 🇬🇧 Brit Nagydíj
DTM - 🇮🇹 Imola 1. verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 1.verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 2.verseny
FE - 🇲🇦 Marrakesh E-Prix
ETCR - 🇪🇸 Jarama A döntő
F3 - 🇬🇧 Silverstone sprintverseny
KezdőlapFormula 1Ezért szenvedett Vergne a Toro Rossónál

Ezért szenvedett Vergne a Toro Rossónál

-

Jean-Éric Vergne szerint azért szenvedett a Red Bull család tagjaként, mert úgy tekintettek rá az ott dolgozó emberek, mint a „szeszélyes francia pilótára”.

A francia pilótát a Forma-1-es korszakában folyton-folyvást az ausztrál csapattársához, Daniel Ricciardohoz hasonlították őt. Vergne három teljes szezont töltött el a faenzai kiscsapatnál, a száguldó cirkusz mezőnyét pedig 2012 és 2014 között erősítette. 2015-re azonban a 17 évesként berobbanó Max Verstappen miatt nem hosszabbították meg a francia versenyző szerződését, akinek így más lehetőségek után kellett néznie.

Azonban a F1-ből való távozása óta eltelt 6 hosszú év és Vergne már 31 éves lett, bajnok lett a Formula E-ben és bekerült a Peugeot hiperautó programjába, melynek keretein belül majd ő is vezetheti majd a francia márka által készített remekművet. Szerinte a Forma-1-ben elért csalódásai a kollégáira is rossz hatással voltak.

-Hirdetés-

„Miután bekerültem az F1-be, a legnagyobb problémám az volt, hogy az alsóbb kategóriákban hozzá voltam szokva ahhoz, hogy futamokat nyerek és szinte mindig a győzelemért harcolok” – árulta el Vergne a Forma-1 Beyond the Grid podcastjében.

-Hirdetés-

„Ez így volt a Formula Renaultban és a Formula 3-ban is. Ilyenkor, ha csak második lettem, akkor nagyon ki voltam akadva saját magamra. Ez a fajta győzelmi mentalitásom a Forma-1-ben is kijött, ugyanis az első futamomon pont az utolsó körben veszítettem el az első pontomat. Egy újon hiba volt, mérges is voltam magamra, azonban a csapat nem neheztelt rám.”

„A második futamon Malajziában már nyolcadik lettem, azonban itt sem repestem az örömtől. Úgy voltam vele, hogy ez egyáltalán nem egy rossz eredmény és amint visszatértem a garázsba, mindenki úgy ünnepelt, mint ha egy futamot nyertem volna meg. Nagyot is csodálkoztam ezen, mert én a nyerni jöttem ide és azért, hogy dobogós helyezéseket szerezzek. Nem pedig azért, hogy csak nyolcadik legyek.”

„Szóval emiatt sokan „szeszélyes franciaként” tekintettek rám és emiatt nagyon szenvedtem a Red Bullnál. Ráadásként pedig folyton Ricciardohoz viszonyították a teljesítményemet, ami még rátett erre még egy lapáttal. Ricciardo ha jól ment, ha nem, mindig mosolygott mindenen és ez tetszett az embereknek. Én pedig pont az ellentétje voltam ennek.”

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek