back to top
KezdőlapFormula 1Ezt várja Leclerc a Ferrari első komolyabb fejlesztési csomagjától

Ezt várja Leclerc a Ferrari első komolyabb fejlesztési csomagjától

-

Charles Leclerc szerint a Ferrari első lényegesebb fejlesztési lépcsőjének „pozitív irányba kell elmozdítania” az SF23-at, amivel csökkenthetik a Red Bullokkal szemben lévő hátrányukat.

A Scuderia csapatfőnöke, Frédéric Vasseur már Bakuban elárulta, hogy Miami-ban fogják majd bevetni az első komolyabb fejlesztési csomagjukat. A nagyobb mértékű újítások pár kisebb változtatás után érkeznek majd, amiket Jeddah-ban és Melbourne-ben vetetettek be a Vörösök.

Leclerc levelet kapott a PETA-tól a bakui kóbor macska miatt

A Ferrari abban reménykedett, hogy a tavalyi autójuk finomra hangolásával közelebb kerülhetnek a Bikákhoz 2023-ban. Az olasz istálló növelte az autójának végsebességét, még úgy is, hogy emiatt némi leszorítóerőt veszítettek.

A Ferrari terve azonban nem jött össze, a hátrányuk tovább nőtt az energiaitalosokkal szemben, miután Adrian Newey és mérnöki stábja remek munkát végzett az RB19 megtervezése során a téli szünetben.

Leclerc – aki Bakuban mindkét időmérőn le tudta győzni a Red Bullokat, de a versenyen már a nyomukba se tudott érni– a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján többek között a Ferrari új fejlesztéseiről is beszélt.

„A jó irányba kell haladnunk” – ismerte el a monacói fiatal, aki nagyon rosszul kezdte az idei szezont. – Nem hiszem, hogy ezt követően már azonnal harcolhatunk velük [Red Bull], de nagyon bízom benne, hogy előrébb tudunk majd lépni az új elemekkel.”

Az 5-szörös futamgyőztes Leclerc-nek az Azeri Nagydíjon elért 3. helye volt az idei első valamire való eredménye. Az bakui fordulót megelőző 3 versenyen ugyanis 2 kiesése és egy 7. helye volt csupán, amivel eddigi F1-es karrierje legrosszabb startját produkálta.

Leclerc szerint „az első 3 futam rosszabbul nem is alakulhatott volna a számára” a sok szerencsétlen eset miatt, de „a bakui 3. helyből erőt tudott meríteni”.

A Ferrari fejlesztései:

Leclerc félmondata miatt továbbra is van miért aggódnia a Ferrari-drukkereknek