Ritkán reformálják meg a Forma-1-es nagydíjak lebonyolítását, de azért nem idegen a sportágtól a variálás. A jövő heti újítás kapcsán visszatekintünk néhány, a megszokottól eltérő menetrendű F1-es versenyre.
A Forma-1 az elmúlt éveket leszámítva alapvetően mereven állt hozzá a nagydíjak lebonyolítási rendszeréhez. Egy kényszer szülte megoldástól (melyre mindjárt kitérünk), illetve attól eltekintve, hogy néha szombatra vagy hétfőre esett a futam, meg hogy korábban Monacóban csütörtökön tartották az első edzésnapot, hosszú ideig változatlan szabályok vonatkoztak a tétre menő szakaszok, az időmérő és a futam lebonyolításra.
Az utóbbi évektől kezdve azonban egyre több újítást látunk, idén kísérleti jelleggel már két pályán is biztosan nem a megszokott rendszer lesz érvényben. A jövő hétvégén Bakuban jön a történelmi hétvége, amikor két időmérőn rendeznek két külön rajtrácshoz: az első, pénteki a hagyományos vasárnapi futam sorrendjét határozza meg, a második, szombati pedig a szombati sprintfutamét. A cél az, hogy a sprinten több kockázatot vállaljanak a pilóták abban a tudatban, hogy hiba esetén nem ártanak a vasárnapi rajtpozíciójuknak. Imolában a hétvége eseménysorában nem, csak az időmérős gumihasználatban jön változás.
Teljesen felborítaná a futamhétvégék szokott menetrendjét az F1 vezére
Ennek apropóján felelevenítünk néhány, utólag nézve különös próbát arra, amikor a szabályalkotók kalandor üzemmódba váltottak a versenyhétvége menetrendjével.
Két futam, egyetlen győztes
Azzal évtizedek óta nem variálnak, hogy hogy nézzen ki egy futam, bár időnként bedobnak érdekes/furcsa ötleteket a kalapba, és ezek közül a sprint koncepciója már gyökeret is vert. Az viszont állandó, hogy a “nagy” futam elrajtol, aztán valamennyi idővel később véget ér és kialakul a sorrend. De egyszer szándékosan nem így történt..
A cikk felvezetésében említett kényszermegoldással az 1959-es Német Nagydíjra gondolunk, amelynek végeredménye előre eltervezetten két, egyenként egyórás futam eredményéből adódott össze a két résztáv teljesítési idejének összesítésével. A berlini AVUS nevű, sztrádán kialakított pályán ugyanis volt egy erősen megdöntött kanyar, ami nagyon terhelte a gumikat, ezért biztonsági okból két egyórás szakaszra bontották a távot.
Stirling Moss az 1959-es Német Nagydíjon
Az „előre eltervezetten” kifejezés azért fontos, mert futam közbeni piros zászlós megszakításokból kifolyólag néhányszor előfordult máskor, hogy két külön rajt és verseny volt, miután túl sok idő eltelt már az eredeti rajt óta ahhoz, hogy a teljes távot újrafussák. Ilyenkor a két külön verseny összesített időeredménye alakította ki a végső sorrendet. Ez olyan különleges esetekhez is vezetett, hogy nem az lett a végső sorrend, mint amilyen sorrendben az autók elmentek a kockás zászló mellett.
1959-ben a Német Nagydíjon az első versenyt a 15-ből 9 autó fejezte be, a másodikon további 2 kiesett, és a Ferrari hármas győzelmet aratott.
A versenytáv észszerűsítése
Bizonyára sokan tudják, hogy régen nem 305-320 kilométer közötti és legfeljebb 2 óra volt egy futam távja, hanem ennél jóval hosszabb távon és időtartam alatt dőlt el a győzelem sorsa. De mikor hozták meg a szabályt a táv maximalizálására? A válasz: 1971-ben. Az előző esztendőben a 12 versenyből csak 3 távja volt 320 kilométer alatti, úgyhogy komolyabb változásról beszélhetünk.
Ennek bizonyára sokan örülnek, és a mai világban a nézők miatt már többen azt is megkérdőjelezik, hogy nem kellene-e még jobban lefaragni a határértéket, hiszen a fiatal generációk tagjai közül sokan ilyen “sokáig” sem képesek odafigyelni valamire.
Pillanatkép az 1951-es Francia Nagydíjról
A kilométerben mért leghosszabb futam rekordját az 1951-es Francia Nagydíj tartja, a 600+ kilométeres táv lényegében két mai futam hosszának felel meg.
Útkeresés az időmérővel
A jelenlegi kvalifikációs rendszer általános népszerűségnek örvend és méltatlanul kevés dicséretet kap érte az FIA, amelynek inkább a baklövései kapnak nagyobb figyelmet. A Q1-Q2-Q3 típusú időmérő 2006-ban mutatkozott be, miután a 2000-es évek első felében többféle módon babráltak a kvalifikációval.
Ennek részei voltak az egy mért körös lebonyolítások különböző alfajokban, de talán kevesen emlékeznek rá, hogy a Q1-Q2-Q3 rendszer is kicsit másképp nézett ki néhány versenyen át. A változás a Q3-at érintette, ahol a résztvevők nem “üres” tankkal köröztek, hanem annyi benzinnel indultak útnak, amennyit másnap a rajthoz szántak.
Ennek az lett az eredménye, hogy bár folyamatosan köröztek a pilóták, a pole pozícióért vívott küzdelem csak az utolsó 1-2 percben élesedett, mert akkor voltak a legkönnyebbek az autók az etap során. A megtett körök alapján aztán mindenkinek visszatankolták az előre meghatározott képlettel a futam első etapjára szánt üzemanyag-mennyiséget.
A képlettel meghatározott mennyiségnél több naftát is el lehetett égetni a motorbeállítás változtatásával, így az egésznek volt egy környezeti szempontból borzasztó üzenete, hogy minél többet kell elégetni – ugyanis mindenki arra törekedett, hogy a lehető legkönnyebb legyen az autója a Q3 végére. Szezon közben szerencsére lépett az FIA és megszüntették a visszatöltést, onnantól a Q3 végi mennyiségű benzinnel kellett elrajtolni, nem volt értelme feleslegesen pazarolni.
A legutolsó változtatási kísérlet kínos paródiát és kudarcot hozott: 2016-ban az első két versenyen megspékelték a kvalifikációs rostát azzal, hogy nem csak a Q3 és a Q2 végén lesznek búcsúzók, hanem időarányosan menet közben is folyamatosan fogyatkozik a mezőny.
Pillanatkép a 2016-os Ausztrál Nagydíjról
Az elképzelt látványos tűzijáték helyett azonban kínos üresjáratok jöttek, mert a versenyzők nem tudtak folyamatosan körözni és menekülni a kiesőzónából, egyszerűen nem volt elegendő friss gumi hozzá. Többen figyelmeztettek, hogy ez lesz a következmény, de az FIA-nál nem hallgattak rájuk. Így a pole pozíciók sorsa sem a Q3 utolsó percében dőlt el, hanem már percekkel korábban, és csendes pályát bámulva nézhette a közönség, ahogy leketyeg az óra.
Legalább hamar eszméltek a szabályalkotók és a szezon harmadik versenyére visszaállították a korábbi, a kisebb módosításoktól eltekintve máig változatlanul érvényben lévő rendszert.