Az autó- motorsport életveszélyes, és alighanem mindig is az lesz, hiszen bármennyit is fejlődjön a pályák és az autók biztonsága, a hirtelen lassulást egy bizonyos szinten túl az emberi szervezet soha nem fogja tolerálni. Így aztán amíg benne van a pakliban, hogy a versenyzők 2-300 km/órás sebességnél nekicsapódnak valaminek, az is benne lesz, hogy nem élik túl a balesetet. De ettől még tényleg ne tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy minimalizáljuk a kockázatot?
Ez egy veszélyes sportág
„Egyet kell elfogadni: a Forma–1-es pilóták amikor amellett döntenek, hogy ezt a sportágat választják, akkor az életüket teszik kockára. Most az az érzésem egy kicsit a Forma–1-ben, hogy ha valakivel történik valami nagy baj, akkor azonnal mindenki pánikba esik, hogy úristen, itt valamit változtatni kell a biztonsági szabályokon, mert amikor meghalt 2019-ben a Forma–2-es srác, a Hubert, akkor is rögtön mindenki pánikba esett, hogy azonnal nézzük át, hogy mit lehet változtatni. De könyörgöm, ez a sportág erről szól.”
Ezek Czollner Gyula, az egykori Forma–1-es kommentátor Vegas Sports Hungary podcastjában mondott szavai, amelyek remekül rávilágítanak arra a kettősségre, ami a mai napig körülveszi az autóversenyzést. Hiszen mióta világ a világ, ez az egyik legveszélyesebb sport, amelyben időről időre bizony meghalnak a versenyzők, még ha a halálos balesetek gyakorisága az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent is.
Ám miközben ez az alapvetés továbbra is igaz, az FIA, az F1, a csapatok és pilóták igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a kockázatvállalás ésszerű keretek között maradjon. Erre törekedett a versenyirányítás az idei Belga Nagydíjon is, amikor sokak szerint túl sokáig várt a futam elindításával a vizes pályán. Czollner Gyula is úgy véli, hogy hamarabb el kellett volna engedni a versenyt, mert „el kéne fogadni egy ilyen helyzetben, hogy benne van, hogy meghal valaki”, és ezt a pilóták is tudják, és „ezért nézünk rájuk hősökként, gladiátorként, mert vállalnak valami olyan pluszt, amit sok ember lehet, hogy nem merne bevállalni.”
De megért volna egy újabb életet az, hogy lássunk egy rendes esőversenyt? Persze mindenki szeretné, ha a jelenlegi autókkal is lehetne klasszikus esőfutamokat tartani, de ez jelen pillanatban nem kivitelezhető, mert az autók és gumik kialakítása miatt olyan mennyiségű víz kerül a levegőbe akkor, amikor nagyon vizes a pálya, hogy szinte a nullára csökken a látótávolság. Megoldás persze kell, de addig is vonjuk meg a vállunkat és tegyük kockára a pilóták életét?
Akkor ne is csináljunk semmit?
A korábbi kommentátor ezután hozzátette, hogy aki vállalja, hogy ezt a sportágat űzi, annak számolnia kell azzal, hogy egyszer ottmarad, amivel nem is lehet vitatkozni, hiszen mi is azzal kezdtük, hogy 100%-os biztonság az autóversenyzésben nincs és soha nem is lesz, amit nyilván a pilóták is tudnak. De emiatt abba kell hagyni a sportág folyamatos biztonságra törekvését csak azért, mert „ez ilyen”?
Czollner Gyula szerint igen. „Szerintem már túl van biztosítva a Forma–1 – mondta a podcastban a téma további fejtegetése során. – Most már ott a ketrec (glória) a fejük fölött, még mit akarunk csinálni? Egy gyorsasági motorsportot ötven éve nem tudnak biztonságosabbá tenni azon kívül, hogy a ruhájukat fejlesztették, de ott megvannak az adottságai egy motornak, nem tudsz bukókeretet adni, és mégis vállalják a kockázatot, és eltemetünk minden évben sajnos egy-két motorversenyzőt.”
Ezután még egy alpesi sízős példát is hozott, ahol szintén évről évre előfordulnak halálos balesetek, majd hozzátette: „el kell fogadnunk, hogy aki erre a sportágra adja a fejét, annál benne van a pakliban, hogy ottmarad, és a szülőknek el kell temetni a saját gyereküket, ami nagyon szomorú. De ez életveszélyes sportág.”
Ezután pedig kijelentette: „Ne akarjunk a Forma–1-ből olyan sportágat csinálni, ami full biztonságos. Nem lehet.”
A glória évről évre életeket ment, az F2-ben az idén is szükség volt már rá:
Ebből halálos baleset is lehetett volna – elképesztő, mit úszott meg a Red Bull pilótája (videó)
A pilóták másként gondolják
Azonban az alapján, amit a versenyzők nyilatkoznak, a többségük biztosan nem a halál közelségét szereti a versenyzésben, és ha varázsütésre el lehetne érni, hogy soha többet ne haljon meg senki versenyautóban, alighanem szó nélkül belemennének.
Ezt támasztják alá a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szövetségében (GPDA) igazgatói pozíciót betöltő George Russell szavai is. A Mercedes pilótája 2021-ben csatlakozott a GPDA-hoz, jelenleg pedig Carlos Sainz mellett ő a két igazgató egyike, akik Alex Wurz elnökkel és Anastasia Fowle jogi tanácsadóval rengeteget tesznek azért, hogy az autók és a pályák egyre biztonságosabbak legyenek.
„Nem azt hajszolom, hogy legyen valamilyen örökségem, soha nem ez volt a szándékom, hanem egyszerűen az, hogy ha lehetőséget látok valaminek a fejlesztésére, akkor beszélni akarok róla, különösen, ha a pálya vagy az autó biztonságát érinti – mondta a 27 esztendős pilóta az Autosportnak. – 2012-ben Billy Monger csapattársa voltam, közeli kapcsolatban álltam vele. Látni azt a balesetet élőben (Monger mindkét lábát elveszítette egy F4-es versenyen – a szerk.), aztán látni Anthoine [Hubert] balesetét [2019-ben Spában], mert azt is élőben néztem, émelyítő volt. Amikor ilyen dolgokat élsz át emberekkel, akiket jól ismersz, és úgy hiszed, vannak ötleteid, amelyek javíthatnak a biztonságon, vagy megelőzhetik ezeket az eseteket, akkor természetes, hogy meg akarod osztani.”
„Vagy ott van Romain Grosjean [2020-as bahreini] balesete, amit szintén láttam – folytatta Russell. – Előttem haladt, megelőztem, és még most is itt van a kép a fejemben. Belenéztem a tükörbe, és csak lángokat láttam. Beterítette az egész tükrömet. Ez bárkivel megtörténhetett volna, a világ legjobb pilótájával is. Ez a veszély, amivel szembenézünk. Azt hiszem, ezért akartam jobban bevonódni ezekbe a dolgokba.”
Russell tehát szeretné minimalizálni a súlyos sérülések és a halálos balesetek kockázatát, mert nem akar újabb barátokat, ismerősöket elveszíteni. És ha megkérdeznénk az 1994-es mezőny tagjait, hogy szívesebben versenyeztek-e volna már akkor glóriával vagy kopólemezzel, ha ez garantálta volna, hogy Ayrton Senna nem hal meg Imolában, a többségük szinte biztosan igent mondana. Mint ahogyan Jules Bianchi családja és barátai is biztosan azt kívánják, bárcsak már 2014-ben is alkalmazták volna a virtuális biztonsági autó intézményét, mert akkor a Japán Nagydíjon darunak csapódó francia alighanem soha nem veszítette volna el az uralmat az autója felett.
Persze lehet mondani, hogy a modern F1-es pilótákat már más fából faragták, mint az 50-es/60-as/70-es években versenyző elődeiket, akik aztán tényleg minden pályára lépés alkalmával a hallállal néztek farkasszemet, és heti rendszerességgel jártak temetésre. Ám bármilyen meglepőnek tűnhet (már akinek), ők sem ezért szerették az autóversenyzést, mert ha ezért szerették volna, akkor nem hánytak volna sokan az idegességtől a rajt előtt arra gondolva, hogy talán most szállnak be utoljára az autóba. Elfogadták a veszélyt, együtt éltek vele, de nem szerették.
Meghalt mellette a barátja, majd sírva beült az autóba, és körrekordot repesztett Monzában
A fő kérdés tehát az, hogy elvesz-e bármit is a Forma–1 vagy általánosságban az autóversenyzés vonzerejéből az, ha az autók biztonságosabbak? Egészen biztosan vannak, akik számára igen, de az F1 jelenlegi népszerűségét elnézve az is biztos, hogy ők vannak kisebbségben. A sportág szereplőit kérdezve pedig az is biztos, hogy bár pánikolni valóban nem kell, a nagyobb biztonságra való törekvés soha nem érhet véget.
Vagy aki szerint igen, az úgy véli, a legjobb lenne továbbra is biztonsági öv nélkül, bőrsisakban, közutakon, fák és szalagkorlátok között versenyezni?
Cikkünk borítóképén Anthoine Hubert édesanyja és testvére látható egy nappal a 2019-es spái tragédia után.