Ezen a napon vesztette életét Roger Williamson, miután az 1973-as Holland Nagydíjon kigyulladt a felborult autója. A britek F1-es reménységén honfitársa próbált segíteni, de hiába a bátorsága, nem sikerült megmentenie a March versenyzőjének életét.
A 70-es évek a Forma–1 legsötétebb korszakát jelentik abból a szempontból, hogy hány halálos baleset történt. Persze ennek részben az az oka, hogy több futamot rendeztek, mint a sportág szintén sok áldozatot követelő első két évtizedében, ugyanakkor a biztonság még mindig gyerekcipőben járt, miközben az autók egyre gyorsabbá váltak. Mind közül az egyik legértelmetlenebb tragédia 1973-ban ezen a napon, július 29-én történt.
Roger Williamson 1948. február 2-án született salakmotor-versenyző fiaként. 12 évesen kezdett gokartozni, majd folyamatosan lépkedett fel a ranglétrán. Miután hazájában kifejezetten eredményes volt, az 1973-as monzai F2-es forduló jelentette számára az első nemzetközi megméretést: a második futamon a pole-pozícióból indult, a rajtnál azonban balesetbe keveredett és visszaesett a mezőny végére, hogy aztán innen győzelmet arasson.
Két hét múlva aztán már a Forma–1-ben debütált: a Brit Nagydíjon a 22. helyről indult, és a verseny nem tartott számára sokáig, ugyanis belekeveredett a Jody Scheckter által okozott hírhedt tömegbalesetbe. Bemutatkozása tehát nem sikerült jól, de a közvélemény így is a négy nagy fiatal brit tehetség közé sorolta. Ekkor még nem is sejtették, hogy Tony Brise, Tom Pryce és David Purley közül az egyikükkel hamarosan tragikus módon összefonódik a sorsa.
Roger Williamson
A következő fordulónak a régi zandvoorti pálya adott otthont. Williamson valamelyest fejlődött, és már a 18. helyre kvalifikálta magát, sőt, a versenyen az első köre kifejezetten jól sikerült, és úgy tűnt, hogy ilyen kevés tapasztalattal is képes lesz belerázódni a Forma–1-be. Erre azonban végül soha nem kapott lehetőséget, ugyanis a 8. körben megtörtént a baj. Pontosabban olyasmi, ami szerencsés kimenetelű ütközés is lehetett volna, de az F1 talán legértelmetlenebb tragédiája lett belőle.
A March bal hátsó gumija megadta magát, aminek következtében Williamson a falnak ütközött. A korlát nem volt jól elhelyezve, így az autó felrepült, majd fejjel lefelé landolt és csúszott még jó néhány méteren át. Ezzel párhuzamosan ráadásul megtörtént az, amitől a versenyzők abban az időben a legjobban féltek: a roncs kigyulladt.
Három évvel korábban Piers Courage bennégett az autóban a Holland Nagydíjon, Williamsonnak azonban semmi baja nem volt, csupán nem tudott kiszállni a kocsiból. Mindössze tehát arra lett volna szükség, hogy megfordítsák az autót, és ha már amúgy is vannak segítő kezek, akkor segítsenek neki távozni a pilótafülkéből.
Csak hogy segítő kezek nem voltak, pontosabban csak kettő: a másik csapat színeiben versenyző, de szintén Marchot vezető Purley pontosan látta, hogy mi történt, mivel közvetlenül márkatársa mögött autózott, ezért leparkolta az autóját, majd a pályán keresztben átfutva odarohant bajba jutott társához.
Purley ezután próbálta visszafordítani az égő kocsit, de nem járt sikerrel, így kivett egy poroltót az egyik pályamunkás kezéből, hogy legalább a tüzet mérsékelje. A pályamunkásoktól nem kapott segítséget, de ezért nem is igazán hibáztathatóak, ugyanis a versenyzőkkel ellentétben nem rendelkeztek olyan ruhával, amely legalább egy ideig megvédte volna őket a lángoktól.
Purley kétségbeesetten próbált segíteni Williamsonon, ám minden hiábavalónak bizonyult, ezért egy idő után feladta, és inkább elsétált a helyszínről. Az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy amikor nem haladt el autó mellettük, hallotta honfitársa segélykiáltásait, ami élete végéig kísértette őt. Williamson végül alighanem füstmérgezésben vesztette életét, még mielőtt a lángok végezni tudtak volna vele.
Purley hősies tette hiábavalónak bizonyult
„Láttam, hogy él, és hallottam, hogy kiabál, de nem tudtam átfordítani az autót – emlékezett vissza a halált megvető bátorsággal küzdő Purley egy évekkel későbbi nyilatkozatában. – Próbáltam rávenni az embereket, hogy segítsenek nekem, és ha meg tudom fordítani a kocsit, nem lett volna semmi baja, ki tudtuk volna szedni.”
Hogy mi vezetett ehhez az értelmetlen tragédiához? Nos, ennek kapcsán több tényezőt is meg kell említeni a rosszul felszerelt korlát és a pályamunkások nem megfelelő ruházata mellett. Ott van például a szervezetlenség, amelyet jól megmutat az a tény, hogy a tűzoltóautó viszonylag közel volt, de nem indulhatott el Williamson segítségére, mert akkor a forgalommal szemben kellett volna haladnia a pályán, amelyen a kor szokásainak megfelelően versenytempóban zajlott eközben a küzdelem. Emellett az a kérdés is felmerül, hogy miért Purley volt az egyetlen, aki megállt. Nos, a többiek arra hivatkoztak, azt hitték, hogy az ő autója ég, és mivel látták Purley-t, úgy voltak vele, hogy a roncs már üres. Hogy miért nem reagáltak Purley segítségkérő integetésére, azt pedig tőlük kellene megkérdezni.
Hogy ezután mi történt, az abban a korban szintén nem számított kirívónak, mai szemmel azonban egészen megdöbbentő, hiszen miután eloltották a lángokat, Williamson autóját egyszerűen letakarták, a futam pedig ment tovább, mintha mi sem történt volna. Purley-t Szent György érdeméremmel jutalmazták meg bátorságáért, ám amellett, hogy ez nem enyhítette a traumát, még kárt is okozott neki későbbi pályafutásában.
„Hogy őszinte legyek, szerintem ez tönkretette az autóversenyzői karrieremet, mert utána soha nem pilóta voltam, hanem a fickó, aki megkapta a Szent György érdemrendet – fogalmazott. – Nagy megtiszteltetésnek tartottam, de ne feledje, a tiszttársaim fele és azok az emberek, akikkel együtt szolgáltam, kitüntetést kaptak a vitézségükért. Naponta érintkeztem olyanokkal, akik hasonló kitüntetést kaptak.”
Hiába a tragédia, a Forma–1-ben nem volt megállás, és egy héttel később már a Német Nagydíjat rendezték meg. Az időmérőn Purley az utolsó helyen végzett, közel fél perccel elmaradva a közvetlenül előtte záró George Follmertől. Elméletileg emiatt nem indulhatott volna el a versenyen, de a többi versenyző aláírt egy petíciót, hogy adják meg neki a rajtengedélyt, ami meg is történt. A brit pilóta ezután lassan visszanyerte a tempóját, és végül a tizenötödik pozícióban, egy kör hátrányban ért célba.
A tragédia harmincadik évfordulóján a Donington Park előtt felavattak egy Williamsonról mintázott bronzszobrot. A helyszín nem véletlen, hiszen az elhunyt pilóta korábbi főnöke Tom Wheatcroft volt, aki a Birminghamtől északra található pályát felújíttatta. A 2009-ben elhunyt üzletember élete legszomorúbb napjaként emlegette 1973. július 29-ét.
Egykori főnökét nagyon megrázta Williamson halála
Hogy mi lett a nagy négyes többi tagjával? Nos, mindegyiküknek szomorú sors jutott. Tony Brise 1975-ben vesztette életét, miután ő is ott ült Graham Hill lezuhant kisrepülőgépén; Pryce egy szintén borzalmas tragédiában lelte halálát, amikor az 1977-es Dél-afrikai Nagydíjon elütött egy pályabírót, akinek a kezében lévő poroltó őt is megölte; Purley pedig ugyanebben az évben túlélt egy horrorbalesetet Silverstone-ban, amivel sokáig Guinness-rekorder is volt, de 1985-ben a La Manche csatornába zuhant kétfedelű repülőjével.