George Russell volt a leggyorsabb az Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén Lewis Hamilton és Max Verstappen előtt. Utóbbi kettő a hajrában összetűzésbe keveredett egymással, amelyet fel is jegyeztek.

Szombat kora délután rendezték az Olasz Nagydíj harmadik szabadedzését. Ahogyan az lenni szokott, a csapatok most is elvégezhették az utolsó simításokat a beállításokat illetően, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a néhány óra múlva esedékes időmérőre, illetve a vasárnapi futamra. A levegő hőmérséklete 31, az aszfalté 49 fok volt a kezdés pillanatában.

Az első percekben az ilyenkor megszokott kép volt tapasztalható: bár a két Audi hamar elhagyta a garázst a közepes gumikon, a többiek még vártak. Ráadásul egy kör után Gabriel Bortoleto és Nico Hülkenberg is visszatért a bokszba. Nem sokkal később a két Alpine, valamint a lágyakon kezdő Carlos Sainz váltotta fel őket, miközben utóbbi csapattársának, Alexander Albonnak gondjai akadtak a kormányzással. Ők már mért kört is teljesítettek: Pierre Gasly 1:25.349 másodperccel kezdett, 133 ezreddel felülmúlva a Williams versenyzőjét, és 1,212 szekundummal Franco Colapintót.

Formula 1@F1

🟢 GREEN LIGHT IN THE PIT LANE 🟢

Bortoleto is our first driver out on track for FP3#F1 #ItalianGP

10 perc után szépen lassan benépesült a pálya, a pilóták lágyakon vagy közepeseken hajtottak ki a pályára. Az Isack Hadjart helyettesítő Liam Lawson kivételével az élcsapatok pilótáira továbbra is várni kellett, de az új-zélandi versenyző 365 ezredes lemaradással feljött a második helyre. Igaz, nem sokáig maradt ott, ugyanis Colapinto 109 ezredes előnnyel átvette a vezetést.

Nem sokkal később Kimi Antonelli 1:23.032-vel állt az élre a lágyakon, 218 ezreddel megelőzve a szintén C5-ösökön lévő Charles Leclerc-t, és 435-tel a közepeseken kezdő Max Verstappent, de a monacói versenyző körét később törölték. Lewis Hamilton ekkor már szintén a pályán volt, de hibázott, így csak a tizenharmadik pozícióban iratkozott fel az eredményjelzőre. Néhány perccel később Lawson pördült meg az első sikán második részében.

Formula 1@F1

Lawson rides the kerb at Turn 2 and round he goes 🔄#F1 #ItalianGP

A félidő közeledtével Gasly 384 ezredre csökkentette a hátrányát a sárga oldalfalú abroncsokon, így feljött a második pozícióba, amelyet Leclerc vett el tőle, aki 21 ezreddel elmaradt az elvett körétől. Igaz, ez aztán nem számított, mert az említett körét végül visszakapta. George Russell eközben az ötödik helyen, 476 ezredes hátrányban kezdett a C5-ösökön, Verstappen az eggyel keményebb keverékeken javított, de csak 12 ezredet. Oscar Piastri eközben a bukótérbe hajtott az első sikánnál, amit aztán Verstappen megismételt.

Formula 1@F1

It's busy out there!

Lots of drivers on push laps and looking for a tow#F1 #ItalianGP

A négyszeres világbajnok aztán 68 ezredes hátránnyal feljött a második helyre  közepeseken, mögé pedig Hamilton zárkózott fel. Ezután azonban megérkezett Russell, aki 345 ezreddel felülmúlta csapattársát, így átvette a vezetést. A lassításból kiderült, hogy a Mercedes versenyzői a szélárnyékozást gyakorolták, hiszen az olasz pilóta motorelemcsere miatt rajtbüntetést kap. Leclerc 378 ezredes hátránnyal feljött a harmadik pozícióba, de aztán Hamilton 25 ezreddel felülmúlta őt. A Ferrari ifjabbik versenyzője azonban tovább gyorsult, és 226 ezredes lemaradással nemcsak csapattársát, hanem a bajnoki éllovast is átugrotta.

Mintegy negyed órával a leintés előtt Russell 1:22.463-as körével tovább növelte előnyét a friss lágyakon, míg Verstappen 327 ezredes hátránnyal feljött közvetlenül mögé. Azonban nem sokáig volt második, hiszen Antonelli szintén gyorsult, és 233 ezredre csökkentette a csapattársához képesti különbséget.

A hajrában aztán többen javítottak, Arvid Lindblad például egészen a kilencedik helyig jött fel. Ezt Leclerc elvette tőle, míg Hamilton lila első szektor után később elvette. Norris az ötödik helyre jött fel, míg Verstappen elkövetett egy kisebb hibát, majd a Ferrarira panaszkodott, mondván, a Scuderia egyik autója útban volt számára.

Antonelli szintén gyorsult, ám csak 117 ezredre közelítette meg Russellt, aki aztán 361 ezredre növelte a vele szembeni előnyét, ráadásul a 226 ezredes hátrányban lévő Hamilton, valamint a 35 százados lemaradást összeszedő Verstappen is bejött közéjük. Az ifjabbik brit pilóta azonban nem lehetett teljesen elégedett, ugyanis később feltartotta Piastrit, amit a versenyirányítás fel is jegyzett, de vizsgálat nem indult.

Formula 1@F1

Less than five minutes to go in FP3 and it's Russell who's still on top

TOP 5RussellHamiltonVerstappenAntonelliNorris #F1 #ItalianGP

Innentől kezdve nem változott az élmezőny sorrendje, hiába autózott Piastri első lila szektort. Russell végzett az élen, és magabiztosan várhatja az időmérőt, főleg úgy, hogy csapattársa segítségére is számíthat. Mögötte Hamilton, Verstappen, Antonelli, Norris, Leclerc, Lindblad, Piastri, Gasly és Colapinto lett az első tíz sorrendje. A legvégén Verstappen és Hamilton között volt még egy összetűzés: a hétszeres világbajnok az Alboretóban és a célegyenesben a Red Bull mellett maradt, majd meg is előzte azt, ezért riválisa az 1-es kanyarban agresszívan bevetődött mellé. A versenyirányítás ezt az esetet is feljegyzte, de itt sem indult vizsgálat.