Kimi Antonelli kijelentette, nehéz győzelmet aratott a Belga Nagydíjon, de hangsúlyozta, a lendület eddig is megvolt. Charles Leclerc elismerte, a VSC-vel szerencséje volt, míg Max Verstappen elégedett az újabb dobogóval.
Ahogyan az időmérő, úgy a futam is a papírformának megfelelően alakult a Belga Nagydíj hétvégéjén, már ami a győztes személyét illeti. Kimi Antonelli ugyan nem simán, de megnyerte a versenyt, miután a silverstone-i viadallal ellentétben ezúttal volt lehetősége megtámadni Charles Leclerc-t. Mögöttük Max Verstappen lett a harmadik.
Az olasz pilótát ugyan a négyszeres világbajnok megelőzte az első métereken, de a Kemmel-egyenesben visszatért elé. Könnyen lehet, hogy ezután könnyed győzelmet arathatott volna, ám a virtuális biztonsági autó nem jött jól neki. Azonban gyorsabbnak bizonyult Leclerc-nél, és a 34. körben el is ment mellette, amivel el is döntötte az elsőség kérdését.
„Nagyszerű érzés visszatérni a dobogó legfelső fokára, különösen azok után, hogy nyilvánvalóan volt néhány nehéz fordulónk – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Keményen küzdöttünk a futamon. A VSC miatt elbuktuk az első helyet, de aztán sikerült visszajönnünk. Nehéz győzelem volt, mivel Charles gyorsnak bizonyult, és tartanunk kellett velük a lépést.”
Antonelli ráadásul 50 pontra növelte előnyét a legfőbb bajnoki riválisának tekintett George Russell-lel szemben, aki már az 1. körben kiesett. Mindezt azok után, hogy az előző három forduló során a brit pilóta rendre faragott hátrányán. A 19 éves versenyző azonban hangsúlyozta, a tempóval azokon a hétvégéken sem volt gond.
„A lendület mindig is megvolt, csak az eredményt kellett hozni – vélekedett. – Ma egy kicsit szerencsénk volt a bajnokság szempontjából. Éppen ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, mert láttuk, hogy nagyon könnyen megfordulhat a helyzet. Továbbra is jól kell teljesítenünk, hoznunk kell az eredményeket, és meglátjuk, mi lesz év végén.”
A negyedik helyről rajtoló Leclerc jól jött ki az első kanyarokban kialakult csatározásokból, és nemcsak Russellt, hanem Verstappent is megelőzte. Az újraindítást követően aztán a Red Bull versenyzője maga mögé utasította őt, de miután kiállt a VSC alatt, majd elment Lando Norris mellett, átvette a vezetést. Antonelli ellen azonban nem volt esélye, noha az előzés után egy ideig közel tudott maradni hozzá.
„A végéig hittem a győzelemben – kezdte. – Kicsit szerencsések voltunk, mivel a VSC pont a számunkra megfelelő pillanatban lépett érvénybe, de viszonylag jó volt a tempónk. Öt-hat körnél tartottam a kemény gumikon, amikor elkezdtem szenvedni az első tengellyel, aztán kicsit javult a helyzet. Jobban érzem magam az autóban. Még van min javítani, de biztosan előreléptünk.”
Verstappen szombaton elmondta, hogy csapattársa, Isack Hadjar szélárnyéka nélkül rosszabb helyről kellene rajtolnia. Ennek ellenére az első etapja jól alakult, majd a 17. kör végén megpróbált elévágni Antonellinek, ám a bajnoki éllovas időben reagált. A VSC miatt pedig Leclerc is átugrotta, ám a kemény abroncsokon mutatott tempóját látva nem kizárt, hogy ez előbb-utóbb egyébként is megtörtént volna. A holland versenyző ezzel együtt elégedett.
„Azt hiszem – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Mindent megpróbáltam a versenyen, amit csak tudtam. Az első etap nem volt rossz. A második talán kicsit nehezebben ment. Ezzel együtt úgy vélem, Kimi és én is kicsit balszerencsések voltunk a VSC miatt. Számunkra a dobogó szerintem nagyon jó eredmény. Mindent beleadtam, és azt gondolom, hogy a harmadik hely tényleg jó.”


