back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton elismerte, Russell a kaszinó pénzén játszhatott tavaly

Hamilton elismerte, Russell a kaszinó pénzén játszhatott tavaly

-

Lewis Hamilton a fiatal csapattársa, George Russell által jelentett nyomásról és a regenerálódás nehézségeiről is beszélt.

A Mercedes hétszeres világbajnoka az M4 Sportnak adott hosszú interjút, és az egyik kérdés arra vonatkozott, nyomásként élte-e meg, hogy  Russell személyében egy nála fiatalabb és vérszomjasabb csapattárssal kell megküzdenie 2022 óta.

Ezzel párhuzamba állították Hamiltont az első F1-es idényével, amikor ő Fernando Alonso csapattársaként bemutatkozott a McLarennél, és a 38 éves brit elismerte, most a másik oldalon a saját bőrén megtapasztalta, hogy ez külön terhet rak rá.

„Hogy teljesen őszinte legyek, tavaly mindenképpen éreztem ezt. George-nak semmi vesztenivalója nem volt, csak nyerhetett. Ha mögöttem érsz célba, csak azt mondod, egy hétszeres világbajnok mögött értél célba. Ha előttem, akkor legenda vagy. Pontosan tudom, milyen érzés, én magam is ezt éltem át Fernando mellett” – mondta.

Horner: Alonso és Hamilton bizonyítja, hogy nem a kor számít, hanem a fej

„Ha mögötte értem célba, azt mondták, számítottunk rá, mert ez az első éved. Ha előtte voltam, akkor meg nagyszerű voltam.” Sokszor előfordult 2007-ben, hogy Hamilton legyőzte Alonsót, kis híján a bajnoki cím is az övé lett.

A jelennel kapcsolatban közölte, „nem volt könnyű” , amikor küzdött az autóval és nem tudta kihozni belőle a maximumot, „idén viszont egyáltalán nem érzem ezt, visszatértem a normál kerékvágásba.” A Mercedes autója tavaly óta általában nem erős, de Hamilton azt állítja, a nehézségek se nem rövidítették, se nem hosszabbították a karrierjét. 

„Nem is tudom… Évről évre változik. Szerintem egyik sem. Ha 2021-ben megnyertem volna [a bajnoki címet], akkor is folytattam volna a versenyzést, mert szeretem, amit csinálok. Ez inkább a mentális állapoton múlik, és azon, mennyi áldozatot vagy hajlandó vállalni” – mondta Hamilton.

Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk

„Végső soron én már régóta vagyok itt, de nem vállalhatok kevesebb áldozatot, mint ezek a fiatal srácok. És ők nem igazán csinálnak mást, leszámítva a játékot és hogy mennek edzeni, míg nekem itt van ez a sok más dolog, amit mellette csinálok. Ez sokkal több, mint amennyit huszonkét évesen csináltam. És az sokkal-sokkal könnyebb volt annál, amit most csinálok.”

„Keményebben kell edzenem, tovább tart a regenerálódás, nehezebb edzeni, a további kötelezettségek is ott vannak, amik korábban nem voltak, és ezeknél is egyensúlyoznod kell, hogy vezesd az életed. Mozgalmasabb, mint valaha!”

Hamilton és a Mercedes még nem állapodott meg a szerződésük 2024-től való meghosszabbításáról, de semmi sem utal rá, hogy a brit a visszavonulást választaná.