Lando Norris nyerte a Magyar Nagydíjat, miután Oscar Piastrival előbb a lekörözött Carlos Sainz babrált ki, majd váltóhiba miatt kiesett. Max Verstappen és Kimi Antonelli végeztek mögötte, Lewis Hamiltont a hajrában büntették, George Russell a rajtnál esett vissza. Élő szöveges tudósításunk alább olvasható.

Utolsó frissítés: 2026. július 26. 14:02

A Magyar Nagydíj élőben

Lezárva
Live

Kiállították az első helyezettnek járó trófeát

A rajtrácson már látható a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített kupát. Már csak az a kérdés, hogy ki fogja megkapni.

Live

Magyarország miniszterelnöke a Hungaroringen

Magyar Péter már szombaton is ott volt a helyszínen, most pedig nyilatkozott is a Racingline.hu jelenlétében. Hamarosan jövünk a részletekkel:

Fotó: Racingline
Live

A miniszterelnök találkozott az F1 vezérével

Magyar Péter elárulta, arról beszélt Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával, hogy miként lehetne továbbfejleszteni a versenyeket, hogyan lehet turisztikai szempontból minél jobban kihasználni a rendezvényt. Hozzátette, ilyenkor sok cégvezető megjelenik a helyszínen, fontos egyeztetések zajlanak, amit ugyancsak ki kell aknázni.

Live

Továbbra is megkapja a támogatást a Hungaroring

Alighanem ez volt a miniszterelnök legfontosabb kijelentése. Magyar leszögezte, át kell nézni az eddigi számokat, hiszen az előző kormány jelentős befektetést hajtott végre. Meg kell nézni, hogy ez miként hasznosult, hiszen ránézésre ugyan jól, de „az ördög a részletekben rejlik”. Domenicalival abban maradtak, hogy folytatják a tárgyalásokat. A Magyar Nagydíj szerződése 2032-ig szól további ötéves opcióval, és az a cél, hogy továbbra is legyen Forma–1 hazánkban, méghozzá a lehető legjobb feltételek mellett. Azt is fontosnak tartja, ha minél több magyarnak meglenne a lehetősége kilátogatni a helyszínre, hiszen jelenleg a nézők 70-80 százaléka külföldi. A kormányfő elmondta, korábban egyszer járt a Hungaroringen, gyerekként pedig Nigel Mansellnek szurkolt.

Live

Bezárt a bokszutca

A jelek szerint mindenki elhagyta a garázst, és fel tud állni a rajtrácsra. Kevesebb mint fél óra, és indul a felvezető kör.

Live

Változik a rajtrács

Nem lényegesen, de ettől még tény, hogy az egyébként is az utolsó helyre kvalifikáló Pérez a bokszutcából vág neki a futamnak.

Live

A Hungaroringn debütál az Aston Martin új motorja

Természetesen nem a mostani versenyen, hiszen éles körülmények között Zandvoortban mutatkozik be a továbbfejlesztett Honda. Azonban állítólag már hazánkban is kipróbálják egy szerdai filmes nap keretében, miután az előző napon az Alpin-nal és az Audival együtt teljesítették a Pirelli gumitesztjét.

NE HASZNÁLD
Nagy dobásra készül a Magyar Nagydíj után is a Hungaroringen maradó Aston Martin
Live

Tele van a Hungaroring főlelátója

Persze mindez nem meglepő, hiszen a verseny napjára már régóta nem lehetett jegyet kapni. Jelenleg így néz ki a célegyenes.

Live

Hamilton szerint mostanában semmi nem akar neki összejönni

gyfelől vitatta a Ferrari döntését, miszerint a Q3 végén ők vezették fel a sort, másfelől a közösségi médiában azon is kesergett, hogy a legutóbbi három hétvégén megbüntették. Ezzel együtt hozzátette, nem fogja feladni.

Lewis Hamilton, Ferrari, Magyar Nagydíj
Kisebb sokként érte Hamiltont a Ferrari döntése
Live

Elénekelték a Himnuszt

Ezúttal Lengyel Johanna, valamint a Virtuózok zenekar előadásában csendült fel a magyar himnusz.

Live

Newey az élcsapatok autóit tanulmányozta

Egészen pontosan a Ferrariét, a Red Bullét és a McLarenét. Az Aston Martin csapatfőnöke alighanem tisztában van vele, hogy idén jó eséllyel nem fogják utolérni őket.

Live

20 százalék az eső valószínűsége

a versenyirányítás hivatalos tájékoztatása. Ami a többi fontos adatot illeti, ma van a legmelegebb a Hungaroringen: jelenleg a levegő hőmérséklete 31, az aszfalté 51 fokos. A szél szintén viszonylag erősen fúj, ami okozhat nehézségeket a pilótáknak.

Live

Ilyen a látvány a sajtóközpontból

Fotó: Racingline
Fotó: Racingline
Live

A Ferrari más stratégián van a többiekhez képest

Már ami az élmezőnyt illeti. Az első tizenhárom helyezettből ugyanis csak ők kezdenek lágy keverékű abroncsokon, Leclerc ráadásul használtakon, a többiek közepeseken vannak. Hátrébb Bortoleto, Albon és az Aston Martinok döntöttek a piros oldalfalú gumik mellett, míg a kemények nem kerültek elő.

Live

Elindult a felvezető kör

Mindenki el tudott jönni a rajtrácsról. Néhány perc, és ténylegesen is elrajtol a 41. Magyar Nagydíj.

Live

Két kiállást jósol a Pirelli

A közepes-kemény-közepes, valamint a lágy-kemény-közepes verzió jelent meg a képernyőn. Persze ezen egy (virtuális) biztonsági autós fázis könnyen változtathat.

Zöld

Russell megint pórul járt a rajtnál, Piastri vezet

A Mercedes versenyzője ezúttal nagyon beragadt a rajtnál, és szinte a mezőny legvégére visszaesett. Ami a mezőny elejét illeti, Norris nagyon lecsúszott a Hamiltonban, ezért csapattársa, Piastri vette át a vezetést. Verstappen a harmadik, Leclerc pedig visszaesett csapattársa mögé. Antonelli a hatodik.

Live

Russell-lel a lefulladásgátló babrált ki

A brit pilóta azonnal megkérdezte, hogy mi történt, mire mérnöke közölte vele, hogy a lefulladásgátló lépett működésbe.

Live

Verstappen sikeresen védekezett Hamilton ellen

A hétszeres világbajnok a 3. körben támadta meg riválisát, ám nem tudott elmenni mellette, ami a Hungaroringen gyakran előfordul. Eközben Piastri 8 tizeddel vezet Norris előtt, akit a Red Bull pilótája körülbelül ugyanekkora lemaradással követ.

Live

Antonelli már 1 másodpercen kívül van

Előtte mindenki belül volt az előtte lévőhöz képest, bár most Verstappennek megnőtt a lemaradása. A Mercedes jó versenytempót mutatott a szabadedzéseken.

Live

Verstappen kaparhatja ki a gesztenyét a McLareneknek?

Természetesen még nagyon messze van a vége, de a holland pilóta hátránya már 2 másodperc körül van Norrishoz képest, viszont a lágyakon lévő Ferrarik továbbra sem tudnak mit kezdeni vele, amin a McLarenek nagyot nyerhetnek. A négyszers világbajnok időközben a lengéscsillapítóra panaszkodott.

Live

Russell zárkózik

Az élmezőnyben nincs változás, így nézzük meg, hogy áll a Mercedes pilótája. A 8. körben a tizenharmadik helyet foglalja el, legutóbb Bortoletót előzte meg. A következő célpont Ocon lehet.

Live

Strollé az első kiállás

A kanadai versenyzőnél közepesekre cserélték a lágy gumikat. Mindez a Ferrarik számára is jelzés lehet, bár azért nem feltétlenül érdemes összehasonlítani őket az Aston Martinnal gumikezelés szempontjából.

Live

Videón a rajt

Live

Piastri ellépett Norristól

Már 1 másodpercnél is nagyobb az előnye. Az imént pedig megkérdezték tőle, hogy maradhat-e az A-terv, mire azt válaszolta, hogy jól érzi magát a gumikat illetően.

Live

Hamilton: Max nagyon lassú

Ezt a rádióban közölte mérnökével, azonban a futam eleje óta nem tudta megtámadni a négyszeres világbajnokot. Utóbbi ezúttal már-már szokás szerint a váltásokkal nem volt elégedett.

Live

Verstappennek kezd elfogyni a gumija

Egészen pontosan a hátsó abroncsokról mondta, hogy nagyon kopnak. Mindez azért is fájó a Red Bull szempontjából, mert a Ferrarik a lágyakon a jelek szerint még bőven bírják.

Live

Hamilton a bokszban

A 41 éves versenyző a 13. kör végén állt ki keményekért. Vélhetően nem azért, mert elfogytak volna a közepesek, hanem a Ferrari Verstappen elé akar vágni. Ebből a szempontból nem jött jól a hétszeres világbajnoknak, hogy közvetlenül Lindblad mögé jött vissza a kilencedik helyre, de viszonylag kevés időt vesztegetett el mögötte.

Live

Hamilton átugrotta Verstappent

A Red Bull azonnal reagált, de hiába: bár szoros volt, de a Piquet külső ívén a Ferrari pilótája el tudott fordulni ellenfele mellett. A négyszeres világbajnok szintén keményeket kapott.

Live

Verstappen váratlanul visszaelőzte Hamiltont, Bottas kiesett

Utóbbi Cadillacje meghibásodott, és a bokszutca bejáratánál állt meg. Néhány másodperccel később Verstappen váratlanul bevetődött Hamilton mellé a Piquet-ben, talán kicsit össze is értek, de összességében tiszta előzés volt.

Live

Piastri és Leclerc is kiállt

A 16. körben mindketten kereket cseréltek. Az ausztrál versenyző a negyedik, a monacói a nyolcadik helyre esett vissza. Verstappen eközben úgy véli, Hamilton túl későn mozdult az előzés során.

Live

Norris is járt a bokszban, Antonelli vezet

Egy körrel később a címvédő is reagált. Jelenleg Antonelli áll az élen Hadjar előtt, bár utóbbit Piastri alighanem nagyon hamar maga mögé fogja utasítani. Verstappenék szintén ott vannak közvetlenül mögöttük.

Live

Hadjar néhány kanyaron belül négy pozíciót veszített

Az várható volt, hogy Piastri a Piquet-ben elmegy mellette, majd a Hamiltonban jött Norris. Ezután nyilvánvalóan elengedte Verstappent, ám Hamiltont sem tudta sokáig maga mögött tartani. A 19. kör végén be is jött kereket cserélni.

Live

Antonelli egy kiálláson van?

Ezt az imént vetették fel a Sky Sports műsorában, és nem véletlenül. Amennyiben az olasz pilóta közepesei kellően sokáig bírják, akár ez is elképzelhető. Jelenleg bő 11 másodperc az előnye, a legutóbbi körben 1 szekundummal volt lassabb Piastrinál.

Live

Russell már a hetedik

10 másodpercre van Leclerc-től. Azonban hozzá kell tenni, hogy a brit pilóta még nem teljesítette az első kerékcseréjét.

Live

Antonelli is kiállt

Ebből így aligha lesz egy kiállás, inkább egy eltolt két kiállásról lehet szó. A bajnoki éllovas a hatodik pozícióba jött vissza, 6,3 másodperccel Leclerc mögé, vagyis tiszta levegőben autózhat.

Live

Alonso idén először pontszerző helyen

Igen, a kétszeres F1-es világbajnoknak van már pontja idén, de ezt csak egy utólagos büntetés után kapta meg. Most viszont a tizedik helyen haladt a lágyakon, igaz, még nem állt ki, ráadásul Lawson az imént megelőzte.

Live

Antonelli a leggyorsabb

Olyannyira, hogy meg is futotta a verseny eddigi leggyorsabb körét, és közel 9 tizedet adott Leclerc-nek a 26. körben. Jelenleg 4,7 másodpercre követi őt.

Live

Norris közelről üldözi Piastrit

Bár támadást még nem intézett ellene, körök óta 1 másodpercen belül követi csapattársát, aki nem érzi jól magát a kemény abroncsokon. Jelenleg 6 tized a különbség kettőjük között.

Live

Leclerc virágnyelven közölte, Hamilton túl lassú előtte

Mindössze annyit mondott, hogy „elég sok időt veszítünk\", de mindenki értette, mire gondolt. Abból a szempontból biztosan igaza van, hogy Antonelli hátránya már csak 2 és fél másodperc hozzá képest. Mindeközben Russell a 27. körben megkapta a kemény abroncsokat.

Live

Norris hibázott

A címvédő a Mansellben lesodródott a pályáról, hátránya pedig hirtelen másfél másodperc fölé nőtt. Verstappenék időközben jelentősen lemaradtak.

Live

Íme a versny eddigi leglátványosabb jelenete

Videón Verstappen Hamilton elleni előzése.

Live

Hamiltont kihívták Leclerc elől

A 41 éves pilóta látványosan szenvedett ezeken a kemény abroncsokon. Azért „ezeken\", mert ismét fehér oldalfalú gumikat kapott. Kiálllása után a hetedik helyre jött vissza, közvetlenül Hadjar mögé.

Live

A McLaren nem lépett

Norris ugyan ki akart állni, a szerelők ki is mentek a garázs elé, de végül nem volt dolguk. A brit versenyző ezután közölte, jóval gyorsabb Piastrinál, akit egyébként ismét utolért. Időközben Hamilton megelőzte Hadjart, de egy teljes kört eltöltött mögötte.

Live

Piastrit hozta ki a McLaren

Tekintve, hogy ő volt előrébb, neki járt az elsőbbségi kiszolgálás. A 25 esztendős pilóta az ötödik helyre jött vissza, 12 és fél másodperccel Antonelli mögé, és 2 és féllel Hamilton elé a 34. kör elején.

Live

Antonelli megérkezett Leclerc-re

Már 1 másodpercen belül van hozzá képest, és könnyen lehet, hogy hamarosan meg is támadja. Eközben Norrisszal egyelőre nem reagált a McLaren, mivel kifejezetten gyors.

Live

Antonelli mgszabadult Leclerc-től

A Ferrari ugyanis a másik pilótáját is kihívta ugyancsak keményekért, és a hetedik helyen, Hadjar mögött tért vissza a pályára. A bajnoki éllovas ugyanakkor így is sokat veszített a monacói versenyző mögött, az előző körben Piastri 2 és fél másodperccel volt gyorsabb náluk.

Live

Leclerc könnyedén elment Hadjar mellett, Piastrit feltartották

Szokásos módon a Piquet-ben, ám hátránya már 10 másodperc feletti Hamilton mögött. Piastri eközben forgalomba került, és viszonylag sokat veszített Sainz mögött. Olyannyira, hogy még össze is ért a Williamsszel.

Live

Norrist kihozták, Piastri elé tért vissza

Az ausztrál pilótának valóban sokba kerültek az imént történtek, ugyanis nem tudta visszaelőzni csapattársát annak kerékcseréje után. Verstappen vezet, Antonelli a második, miközben Bearman megforgott, Sainzot pedig nem meglepő módon vizsgálják.

Live

Verstappen is a bokszban, Antonelli az élen

A holland pilóta viszont lágyakat kapott, és Leclerc elé tért vissza az ötödik pozícióba. Kérdés, hogy Antonelli meddig marad kint, az viszont biztos, hogy a McLarenek a végéig terveznek, ha a körülmények nem szólnak bele.

Live

Russell ismét hetedik

Azok után, hogy Hadjar is kiállt. A brit pilóta esetében kérdés, hogy terveznek-e vele még egy kerékcserét, bár jelenleg talán azt lehet mondani, hogy jó eséllyel igen.

Live

Norris utolérte Antonellit

A 45. körben azonban még nem tudta megtámadni a Piquet-ben. Időközben Sainz 5 másodperces büntetést kapott, míg Leclerc-t feljegyezték egy esetleges sárga zászlós kihágás kapcsán.

Live

Nem volt könnyű, de Norris átvette a vezetést

A Piquet-ben bevetődött Antonelli mellé, de az olasz versenyző aláfordult. A Hamiltonban viszont ismét a McLaren volt belül, és ott már nem volt ellenszere a Mercedes pilótájának.

Live

Norris gyorsan elhúzott

Már több mint 4 másodperc az előnye Antonelli előtt, aki viszont nagyjából ugyanennyivel vezet Piastri előtt. Mögöttük Hamilton, Verstappen, Leclerc, Russell és Hadjar a sorrend.

Live

Leclerc megúszta a büntetést

Bár vizsgálták az esetleges sárga zászlós kihágást, de hamar felmentették. Jelenleg ugyanakkor nem sokat számítana a büntetés, hiszen óriási az előnye Russell-lel szemben.

Live

A másik Cadillac is kiesett

Pérez bal elsője igencsak furcsán állt. A mexikói versenyző nyilvánvalóan lelassult, de be tudott evickélni a bokszba, így nem idézett elő sárga zászlót, a futamot befolyásoló jelzésről nem beszélve.

Live

Antonelli kereket cserél

Amikor már azt lehetett gondolni, hogy végigmegy, a Mercedes kihívta őt, miután úgy gondolták, hogy a gumi nem bírná ki. A 19 éves pilóta a hatodik helyre jött vissza a friss keményeken.

Live

Lehet még csata a második helyért?

Hamilton szépen lassan közeledik Piastrira, hátránya már 2 másodperc alatti. Verstappen szintén nincs messze a hétszeres világbajnoktól, sőt, mérnöke az imént mondta Antonellinek, hogy talán még a második hely is összejöhet. Eközben Russell is kiállt, így visszaesett Hadjar mögé a nyolcadik pozícióba.

VSC

Dráma, kiesik az egyik McLaren

Piastrinak elromlott a váltója, és a Hamilton-kanyar előtt lelassult. Virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, amely alatt Norris és a két Ferrari is kiállt lágyakért, így Verstappen feljött a második helyre, Antonelli pedig a negyedikre. Időközben véget is ért a VSC.

Live

Hamilton elengedte Antonellit

Szinte egyszerre értek oda a Safety Car-vonalhoz, amikor a Ferrari visszatért a bokszból. A hétszeres világbajnok aztán el is ment utódja mellett, ám aztán szóltak neki, hogy engedje el a Mercedest.

Live

Antonelli a leggyorsabb

Az imént futotta meg a leggyorsabb kört, de Hamilton tartja vele a tempót. Verstappen viszont jóval lassabb náluk.

Live

Hamilton a róla elnevezett kanyarban csúszott meg

Annyira üldözte Antonellit, hogy hibázott. Bár a megforgást elkerülte, másfél másodperc fölé nőtt a hátránya az olasz versenyzővel szemben.

Live

Hamilton bajban lehet

Egyelőre csak jegyezték, hogy túl gyorsan hajtott a bokszban. Amennyiben bűnösnek találják, akkor pozíciót veszíthet.

Live

Csata a Racing Bullsok között

Egyelőre Lindblad van előrébb, de Lawsonnak sokkal frissebb gumijai vannak. Piastri kiesése miatt egyébként Hülkenberg örökölte meg az utolsó pontszerző helyet, így begyűjtheti idei első egyégét.

Live

Ismét főszerepet játszott egy lekörözött

Ezúttal Bortoleto engedte el nehezen Antonellit, akit így Hamilton ismét utolért a 63. körben. Utóbbit egyébként már vizsgálják.

Live

Hamiltont megbüntették

5 másodpercet kapott bokszutcai gyorshajtás miatt. Innentől kezdve lényegében nem Antonelli, hanem Leclerc ellen vív, aki előtt körülbelül ennyivel vezet.

Live

Norris kényelmesen vezet

Kevesebb mint három kör van hátra, a címvédő előnye pedig közel 14 másodperc. Verstappen szintén a kezében érezheti a második helyet, Antonelli pedig Hamilton büntetésével együtt a harmadikat.

Cél

Norris a Magyar Nagydíj győztese

Először nyert futamot világbajnokként a 26 éves pilóta. A tavalyi év után másodszor diadalmaskodott a Hungaroringen.

Live

Leclerc átugrotta Hamiltont

Verstappen lett a második, Antonelli pedig a harmadik. Mögöttük a pályán Hamilton lett a negyedik, de büntetése miatt végül kereken 7 tizeddel Leclerc-t rangsorolták előrébb. Őket Hadjar, Russell, Lawson, Hülkenberg és Lindblad követték. A német versenyző ezzel megszerezte idei első pontjait.

Live

Stroll Alonso előtt végzett

Ami a pontszerző helyen kívül végző pilótákat illeti, az Aston martinokat érdemes megemlíteni. A kanadai versenyző taktikája jobbnak bizonyult, így tizenharmadik helyével a pályán csapattársát, a tabellán pedig a két Cadillacet előzte meg. Mi ezzel köszönjük meg a figyelmet, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval!