back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton miatt a Mercedes is izgatottan figyeli Massáék perét

Hamilton miatt a Mercedes is izgatottan figyeli Massáék perét

-

A Mercedes részéről azért érdekes az ügy, mert szerintük precedens lesz az ítélet a Felipe Massa által a 2008-as vb-címért indított perben, és ezt akár a Lewis Hamilton elleni 2021-es sérelem ellen is felhasználhatják. 

Toto Wolff Szingapúrban beszélt erről, a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a fejlemények követése „érdekes”, és „ezekre senki sem számított.” A Mercedes csapatfőnöke emlékeztetett rá, hogy az F1-ben bárkinek igen nehéz, gyakorlatilag lehetetlen jogi úton érvényt szerezni az igazának ennyi idő elmúltával, ezért a saját szempontjukból sem mindegy, hogy dönt a bíróság.

„A Forma-1 szabályai elég egyértelműek. Az ügy precedenst teremt, bármi is lesz az ítélet. Kíváncsian figyeljük az eseményeket kívülállóként.”

Ha Massa valamilyen csoda folytán utólag esetleg megkapná a 2008-as vb-címet azáltal, hogy törlik az azévi Szingapúri Nagydíj eredményét a Renault által kitervet csalás miatt, a Mercedes is nyilván ismét mozgolódni kezdene azért, hogy a botrányos 2021-es Abu-dzabi Nagydíj eredményének megváltoztatásával Hamilton legyen az akkori világbajnok. Mint ismert, a versenyirányítás hibás döntéseinek következtében a brit azon a napon kikapott Max Verstappentől.  

Hamilton már nem is emlékszik, hogy mi történt a Massa által vitatott 2008-as szezonban

Külön pikantériája a történetnek, hogy Hamilton a Massa által indított perben elméletileg elvesztheti a 2008-as vb-címet. Hogy a 2021-es esetnek lesz-e folytatása, arról Wolff sejtelmesen fogalmazott.

„Az FIA egyértelmű állásfoglalással reagált a 2021-es futamra, ezért is érdeklődve figyeljük [Massáék] ügyét” – közölte a Mercedes csapatfőnöke.

Bernie Ecclestone azt mondta, szerinte a brazil pilóta a pénzre hajt, és úgy látja, inkább Hamilton és a Mercedes lenne jogosult pereskedeni a 2021-es szezonzárón történtek miatt. Massa ügyvédi csapata októberig adott haladékot az F1 képviselőinek, hogy reagáljanak a levelükre, mielőtt hivatalosan a bírósághoz fordulnak.