back to top
KezdőlapFormula 1Az F1 kabaréjára két megoldás létezik

Az F1 kabaréjára két megoldás létezik

-

Az Osztrák Nagydíjon döbbenetes mennyiségű büntetést osztottak ki a versenyzőknek a pálya kiszélesítése miatt, és Toto Wolff szerint az F1 illetékesei csak két dologgal akadályozhatják meg ezt a jövőben.

Évek óta állandó vitatéma az F1-ben, ahogy a pályák fehér vonalakkal jelzett határait felügyelik, ez bizonyos pályákon kevésbé, máshol feltűnően jelentkezik. A Red Bull Ring mindig notóriusnak számított ebből a szempontból, főleg az utolsó kanyarja, mert a célegyenesre nagy lendületet akarnak vinni a pilóták, és az utolsó kanyar kijáratánál nincs olyan fizikai akadály, ami elvenné a versenyzők kedvét a kockáztatástól. Ráadásul mindez egy lejtőn található, ahol nehéz szűken tartani a kocsit nagy sebességnél.

A könyökszabály alapján az szabálytalan, aki mind a négy kerekével a fehér csíkon túl vesz be egy kanyart. A futam utáni a büntetési bohózat ebből származott, és Christian Horner is a változtatást javaslók közé tartozik.

„Meg kell néznünk, mert ettől amatőrnek látszunk. Nagyon sok versenyző lépte át a pálya szélét, ezért lehet, hogy jövőre kavics lesz a kerékvető túloldalán” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak.

Átszabta Ocon a Red Bull Ringet a futamon, rekordot is döntött vele

Ez azonban a motorversenyek miatt nem alkalmazható, és a Mercedest irányító Toto Wolff úgy látja, alapvetően két út áll az F1 vezetése előtt.

„Mindenki a lehető legrosszabb helyzetben van. Adottak a szabályok a pályáról, miközben az FIA igyekszik a tőle telhető legjobban betarttatatni ezeket. Vannak kamerák és érzékelők, a felügyelők átnézték a felvételeket, és mi is ezt csináltuk a főhadiszálláson a fedélzeti kamerás felvételekkel, hogy meggyőződjünk róla, hogy nem kapunk büntetést” – mondta a futam utáni sajtótájékoztatóján.

„A szurkolóknak, a csapatoknak és a pilótáknak is bosszantó a büntetésáradat, de csak két megoldás van ellene. Az egyik, hogy ismét telepítik a hurka kerékvetőket, amitől megsérülnek a pilóták és az autók, vagy egyszerűen töröljük a pálya határokra vonatkozó előírásokat és hagyjuk, hogy mindenki a leggyorsabb íven versenyezzen.”

47 törölt kör az időmérőn – a pilóták nem elégedettek a pályahatárokkal

„A pálya érdekében megoldást kell találnunk, mert ez egy szuper és nagy múltú helyszín. Mindenkinek látványos versenyzést akarunk nyújtani, amit nem befolyásolnak büntetések.”

Az Osztrák Nagydíjon csak Fernando Alonso és George Russell teljesítette az összes körét szabályosan, míg Esteban Oconnak a 70-ből mindez csak 58-szor sikerült.

A „hurkás” megoldás vélhetően nem kerül újra szóba a kanyar kiszélesítésének megakadályozására, mert évekkel ezelőtt már próbálták itt, de népszerűtlen és valóban balesetveszélyes volt; az ilyeneken ugyanis könnyen kontrollálhatatlanul a levegőbe repülhet az autó, ha rossz szögben találja el.