A MotoGP mintájára az F1 is kacérkodott a gondolattal, hogy egyes helyszíneken az állandó mezőny kiegészüljön vendég versenyzőkkel.
Az Autosport információi szerint az F1 Bizottság legutóbbi ülésén egyesek amellett kardoskodtak, hogy néhány versenyen “szabadkártyás” pilóták is indulhassanak a csapatoknál egy harmadik autóban, ami a MotoGP-ben bevett gyakorlatnak számít.
Az elképzelés a fiatal pilóták vezetési, versenyzési lehetőségeit támogatta, de az ötlet hamar elvérzett, nem szavazták meg. Az elutasítás egyik oka a szűkös pénzügyi keret volt, a csapatok büdzséjébe egyszerűen nem fért volna bele egy plusz autó indítása. Ezen kívül, ha pénz lett is volna rá, az üzemeltetéshez szükseges emberi erőforrás hiányozna, pontosabban az így is túlhajszolt szerelőktől vont volna el még több időt.
A 2000-es években az F1 pénteki szabadedzésein volt hasonló lehetőség, az előző szezonban gyengébb teljesítmény nyújtó csapatok tesztelhettek három autóval. Mostanában azonban az F1-be törekvő tehetségek felkészülési lehetőségei erősen korlátozottak: aktuális versenyautó volánja mögé csak évente két szabadedzésen ülhetnek be kötelező jelleggel, ezen felül a csapatok alig adnak nekik ilyen gyakorlási alkalmat. A formaautózás csúcsgépei közül általában régebbiekkel végezhetik az ismerkedést a fiatalok, ahogy például Andrea Kimi Antonelli teszi ezt a Mercedesnél.
Az F1 Bizottság ülésén azért több javaslatot elfogadtak, többek között azt, hogy keverék autókkal végezhessenek teszteket a csapatok a pályán a 2026-os nagy változásokra felkészülés jegyében, illetve hogy a sprintfutamokon olyan büntetéseket lehessen kiosztani, ami befolyásolhatja az érintett pilótákat a fő versenyen is.