Az FIA közleményt adott ki arról, hogy a bahreini megbeszélésen mire jutottak az F1 jövőbeli motorszabályairól.
Az utóbbi hetekben egyre többet hallhattunk arról, hogy a 2026-tól 2030-ig elvileg kőbe vésett motorszabályok mégsem annyira fixek, és pletykák érkeztek a V10-es szívómotorok visszahozásának tervéről, illetve a bevezetni kívánt előírások életciklusának lerövidítéséről.
Bahreinben mind a hat motorgyártó (Audi, Cadillac, Ferrari, Honda, Mercedes, Red Bull Powertrains) képviselői jelen voltak az FIA vezetőivel folytatott megbeszélésen (a szövetség elnöke, Mohammed Ben Sulayem idén először látogat ki F1-es futamra), és az FIA közleménye alapján az körvonalazódik, hogy 2031 előtt nem nyúlnak bele az előírásokba.
A közleményben ugyanis hangsúlyozták, mindegyik résztvevő megerősítette, hogy kitart a 2026-os szabályok mellett, aminek kialakításába sok energiát fektettek, de a jövőbeli irányról folytatják a megbeszéléseket. Utóbbinál mindenképp egyeztetni fognak arról, milyen mértékben egészítse ki az elektromos rásegítés és a hibrid rendszer a belsőégésű motor teljesítményét, az üzemanyagok terén pedig a megújuló forrásból való előállítás kötelező lesz.
Az FIA jelezte, támogatni fogja a csapatok és a motorgyártók törekvéseit a költségcsökkentésre, függetlenül attól, hogy a jövőben milyen irányt követnének a motorokkal, és a környezetvédelmi szempontokat, valamint a sportág és a nézők érdekeit is figyelembe veszik majd. A hangos V10-es motorok hívei tehát továbbra is reménykedhetnek, hogy néhány év múlva újra visszatérnek ezek az erőforrások.
A kényesebb kérdésekre viszont nem kaptunk választ: a friss hírek szerint igen jelentősek a különbségek a gyártók motorjai között (legalábbis jelen állapotukban, ám nagy változásokra azért nehéz számítani a következő hónapokban), ami könnyen unalmassá teheti az F1-et.
Az F1-es versenyzők fele még a porban játszott a V10-esek idején – érdeklik őket egyáltalán?