Az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének elnöke, Alexander Wurz kifejtette, hogy az autósport belépő szintjén megfigyelhető egy tendencia, ami nem csupán árt a sportnak, veszélyt is hordoz magában.
A korábbi pilótának a figyelmét az F1-es mezőny tagjai hívták fel a problémára, ami a gokartozás világát bolygatja meg. „Fejlettebb padlólemezek, szárnyelemek és leszorítóerőt befolyásoló elemek jelentek meg. Mindannyian úgy reagáltunk, hogy ez teljes őrület, mert a gokartozás klassz, és ezek a dolgok csak még drágábbá, illetve talán veszélyesebbé teszik” – mondta a GPblognak.
„Nem látjuk, mi haszna lenne ennek, csak hátrányokat látunk. Mindenki meg akarja venni ezeket a leszorítóerőt termelő elemeket, de ez nem tesz jót a sportnak és a versenyzőknek sem.”
Egyáltalán ne lepődjünk meg, hogy a jövő reménységei és pártfogóik hajszolják a minél jobb lehetőségeket az F1 felé vezető úton, az ilyen technikai előnyök hozadékai simán sorsdöntőek lehetnek a kiválasztási folyamat során, és természetesen nem mindenki engedheti meg magának a fejlettebb kiegészítőket. A veszély meg például abban leselkedik a fiatalokra, hogy az aerodinamikai idomok a gokartokon esőben ugyanúgy növelik a vízpermet mennyiségét és rontják a látási viszonyokat, mint az F1-es autóknál.
„Valakinek fel kellene szólalnia, hogy hogy vigyázunk a gokartozó kölykökre, és aggódunk értük. Rossznak gondoljuk az irányt, meg kell állítani a folyamatot. Tudom, hogy a gyártók technikai fejlődést akarnak, az üzleti tevékenységük során pénzt akarnak termelni, de a szervezőknek és a szülőknek jeleznie kellene, hogy ne így legyen” – fogalmazott Wurz.
„Mindez szembemegy a biztonsággal, az alacsony költségvetéssel, az előzésekkel, szóval miért tartunk erre? Ha az egész csak a gyártók üzleti hasznát szolgálja, akkor a folyamatra sajnálattal nemet kell mondanunk.”