Több új festést is találunk az e hétvégi Forma–1-es Brit Nagydíj mezőnyében. De az amerikai csapat miért Silverstone-ban újul meg?
A Cadillac és a McLaren teljesen új, egyszerhasználatos külsőt mutatott be a hétvégi Brit Nagydíjra, de kisebb-nagyobb mértékben más csapatokon és pilótákon is lesznek új színek. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az F1-történelem egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező helyszínén járunk, ami a világbajnokság legelső futamát is rendezte, ráadásul több csapat és versenyző számára is hazai pálya.
Az egyik új festéssel előrukkoló csapat a Cadillac – az újonc istálló állandó, szürke külsejét sokan lehangolónak tartják, most azonban kék-fehér-piros mintázatával igazi patrióta öltözetet vett fel. De hogy az amerikai csapat miért éppen a Brit Nagydíjon újít? Nincs köze a helyszínhez, csak a véletlen műve, hogy éppen erre a hétvégére esik az amerikai függetlenség napja, ami idén ráadásul a korábbiaknál is nagyobb ünnep, hiszen kereken 250 éve, 1776. július 4-én írták alá a függetlenségi nyilatkozatot.
A csapat, amelyre még nehezebb lesz ráismerni, ráadásul az élmezőny közelében várhatóan elég sokat is lesz képernyőn, az maga a McLaren. A wokingiak Monacóban és Barcelonában már alaposan megünnepelték F1-es fennállásuk 1000. futamát, de már megint a legelső szezonjuk McLaren M2B modelljéhez nyúlnak vissza, ezúttal máshogyan: erre a hétvégére az autó azt a színösszeállítást idézi meg, amilyenben a legelső F1-es McLaren kigördült a versenypályákra. És bizony, akkor még nem papajaszínű volt, hanem fehér, egy hosszanti zöld csíkkal a közepén. Így fog kinézni ezen a hétvégén Lando Norris és Oscar Piastri McLarenje is, ami legalább annyira múltidézés, mint marketinghúzás, hiszen a Google AI-felülete, a Gemini még látványosabban tűnik fel a fehér motorborításon.
Más csapatokon is megfigyelhetünk kisebb változásokat a hétvégén: a Williamsnél az autó orrkúpjának oldalain tűnik fel egyedi mintázat, a Mercedesnél pedig a kék lett a hétvége színe, ami viszont úgy tűnik, megáll a közösségi médiánál és a pilóták versenyautón kívüli szerelésénél.
