back to top
KezdőlapFormula 1Fernando Alonso valódi vezető lett az Alpine csapatnál

Fernando Alonso valódi vezető lett az Alpine csapatnál

-

Fernando Alonso „vezető szerepet” tölt be az Alpine-nál, a Renault vezérigazgatója, Luca de Meo szerint.

A 39 éves, spanyol Alonso jóval több, mint egy évtizeddel ezelőtt két bajnoki címet nyert a Renault-gyári csapatnál. Majd tett egy röpke kitérőt a McLarennél, és visszatért a Renaulthoz. Ezt követően tett egy ferraris, majd egy újabb mclarenes kitérőt, mígnem két F1-es szezon kihagyása után, az idei szezonban tért vissza a Forma-1-be, a Renault-ból lett Alpine csapattal.

„Megvan benne az ambíció, hogy az egész csapatot ő vezesse” – mondta de Meo a Sky Italiának.

„A szezon elején megkértem (Alonsót), hogy vállalja el ezt a vezetői szerepet, és úgy gondolom, hogy nagyon jól csinálja. Sok tapasztalattal rendelkezik, és komoly színvonalat képvisel.”

„A Forma-1-ben mindenki tudja, hogy ő egy nyers versenyző, egyben ambiciózus is, és ez igényessé teszi őt.”

Alonso azonban nehezen alkalmazkodik a 2021-es autójához, és Barcelona után elismerte, hogy még a jelenlegi potenciáljának 100 százalékán sem képes teljes mértékben felvenni a versenyt fiatalabb csapattársával, Esteban Oconnal.

De Meo azonban támogatja őt, hogy előrébb vigye az enstone-i székhelyű csapatot.

„Örülnék, ha szereznénk néhány dobogós helyezést – valamivel többet a tavalyi évhez képest” – mondta. „De ami igazán boldoggá tenne, az az lenne, ha egy nagyon erős csapatot látnék, amely fejlődik.”

„Mélyen legbelül, szeretnénk felkészülni a következő szezonra, olyan megoldásokat keresve, amelyek lehetővé teszik, hogy valóban versenyképesek legyünk.”

A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher pedig arról számolt be, hogy „meglepte” az Alpine eddigi, idei formája.

„Kicsit szkeptikus voltam, amikor láttam, hogy az autó hátuljára helyezik a hűtésüket, de olykor nagyon jól teljesítenek” – mondta a német Sky-nak.

„Fernando pedig erős versenytempót mutat. Számomra ő az élő bizonyíték arra, hogy még egy idősebb versenyző is visszatérhet és versenyképes lehet. Másrészt Alonso mindig is kivételes versenyző volt.”