KezdőlapFormula 1Csak a Ferrari szerelte a Halóra a tükröket

Csak a Ferrari szerelte a Halóra a tükröket

-

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az FIA engedélyezte azt, hogy a csapatok a Halóra szereljék át a visszapillantó tükröket, annak érdekében, hogy az láthatóbb helyen legyen a versenyzők számára.

Barcelonába érkezvén a Ferrari már élt is a lehetőséggel és áthelyezte a tükröket, azonban úgy láttuk, egyik másik csapat sem követte még az olasz csapat példáját. Vajon a következő versenyekre már mások is így tesznek majd? Ha a Ferrarinak Spanyolországban jól bizonyít a dolog, akkor minden bizonnyal lesznek „utánzóik”.

Ferrari halo tükör
Fotó: Horváth Dániel/Racingline.hu