back to top
2025. március 25. 13:08
KezdőlapFormula 1Magyarázatot adott a Ferrari a kizárásokhoz vezető két fatális hibára

Magyarázatot adott a Ferrari a kizárásokhoz vezető két fatális hibára

-

A Ferrari közleményben reagált arra, hogy az FIA technikai szabálysértések miatt utólag kizárta a Kínai Nagydíjról az 5. helyen végző Charles Leclerc-t és a 6. helyen befutó Lewis Hamiltont. Röviden: ezt elkalkulálták.

„A verseny utáni technikai ellenőrzés során az FIA úgy találta, hogy eltérő okokból egyik autónk sem felel meg a technikai szabályoknak. A 16-os autó 1 kg-mal a súlylimit alatt maradt, a 44-es autó kopólemeze pedig 0,5 mm-rel jobban elhasználódott, mint ami megengedett” – vázolja a csapat közleménye helyzetet, amiről már részletesebben írtunk.

„Charles egykiállásos stratégián volt, így a gumijai jelentős mértékben koptak, ez okozta, hogy nem érte el a minimumsúlyt. Ami Lewis kopólemezét illeti, rosszul mértük fel az elhasználódás mértékét.”

„Nem állt szándékunkban, hogy ezek által bármilyen előnyt szerezzünk. Tanulni fogunk a ma törtétekből, és gondoskodunk róla, hogy hasonló hibák ne fordulhassanak elő ismét. Kétségtelen, hogy nem ilyen befejezésre vágytunk a Kínai Nagydíjon, önmagunk és a minket rendíthetetlenül támogató rajongóink számára sem.”

A Leclerc-rel történt kalkulációs hiba megegyezik azzal, amit a Mercedesnél a tavalyi Belga Nagydíjon követtek el George Russell-lel – a britet a futam közben állították a tervezett kettő helyett egy kerékcserés taktikára, aminek köszönhetően elsőként ért célba, ám miután megünnepelte győzelmét a dobogón, elvették azt tőle a kizárással.

Hamiltonnal is történt már hasonló eset a Mercedesnél, mint most: a 2023-as USA Nagydíjon is a túlságosan elhasznált kopólemez miatt zárták ki, akkor a második helyről (érdekes egybeesés, hogy azon a hétvégén ugyanezen okból Leclerc-t is elmeszelték). A csapat akkor azzal magyarázta a történteket, hogy sprintfutamos hétvége lévén nem volt elég edzésidő ahhoz, hogy pontosan bekalibrálják az autó hasmagasságát. Ezen a hétvégén Sanghajban szintén sprintfutamos nagydíjat rendeztek.

Az 5. és a 6. helyről való kizárással az egyéni tabellán Leclerc 10, Hamilton 8, a Ferrari pedig a konstruktőrök között 18 pontot veszített. A csapat a befutó pillanatában még 35 ponttal a tabella 4. helyén állt, egy egységgel elmaradva a Red Bulltól, végül azonban az 5. helyre szorult, ahol ugyanúgy 17 pontja van, mint a Williamsnek.

Így módosult a három kizárás után a Kínai Nagydíj végeredménye