back to top
KezdőlapFormula 1Újabb utcai pályán tűnik gyorsnak a Ferrari, Leclerc kezdett az élen Szingapúrban

Újabb utcai pályán tűnik gyorsnak a Ferrari, Leclerc kezdett az élen Szingapúrban

-

Charles Leclerc elsőségével zárult a Szingapúri Nagydíj első szabadedzése, a Ferrari monacóija mögött Lando Norris és saját csapattársa, Carlos Sainz zártak az eredménylistán.

Helyi idő szerint 17:30-kor, még természetes fény mellett startolt el az első szabadedzés, amit a friss konstruktőri éllovas McLaren egy kisebb fennakadással kezdett: a csapat korábban, a bokszkiállások gyakorlásakor fedezett fel valamilyen problémát Oscar Piastri autójának bal hátsó szegletében, aminek kijavításába kezdtek. A munka hosszabbnak ígérkezett, de a csapat kifejezte azon reményét, hogy az ausztrál az edzés végére pályára hajthat.

Nos, az aggodalom nagyobb lehetett, mint amilyennek a baj elsőre kinézett, hiszen csupán 12 perc telt el a gyakorlásból, amikor a bakui győztes Piastri már ki is gördült a bokszutcából, így tulajdonképpen időveszteség nélkül teljesíthette programját.

A másik McLarennel Lando Norris volt az, aki a lágy gumikra való átváltáskor, az edzés félidejénél 1:31,763-as idejével az eredménylista élére ugrott – ez a köridő el is árulja, hogy Szingapúr idénre is megtartotta lerövidített vonalvezetését. Tavaly a pálya utolsó szektorának szögletes kanyarjait, köztük azt a részt, ahol az út a lelátó alá kanyarodik, az ottani építkezések miatt egy egyenessel átvágták, ami nagyjából tíz másodperccel lerövidítette a köridőt.

Leclerc az utolsó negyedórában 76 ezredmásodperccel átugrotta Norrist, ez a kísérlet pedig elég is volt ahhoz, hogy a Ferrari pilótájának neve álljon a tabella élén az edzés végén, hiszen a helyét átvenni célzó kísérletek már senki mástól nem érkeztek az utolsó percekben. Norrist két Ferrari fogta közre, hiszen Carlos Sainz lett a harmadik. Max Verstappen három tizedmásodperces lemaradással negyedik, az első edzés meglepően jól teljesítői pedig az RB-k voltak Cunoda Jukival és Daniel Ricciardóval az 5. és a 7. helyen.

Visszatért a mezőnybe – és a 17. helyen kezdett – eltiltását követően Kevin Magnussen, akinek egyik kedvenc vadászterülete a szingapúri pálya. Az állandó mezőny volt akcióban már az első edzésen is, a technikás vonalvezetésen ugyanis különösen fontos a tapasztalatgyűjtés és a helyes beállítások megtalálása, így a csapatok hagyományosan nem itt adnak vezetési lehetőséget tesztpilótáiknak.

A második szabadedzés közép-európai idő szerint 15 órakor, már mesterséges megvilágítás mellett zajlik majd, azaz relevánsabb körülményekkel szembesül a mezőny az időmérőre és a versenyre való felkészüléshez.

Az első szabadedzés végeredménye: