back to top
KezdőlapFormula 1A Ferrari főnöke lesöpörte az asztalról Sainz javaslatát

A Ferrari főnöke lesöpörte az asztalról Sainz javaslatát

-

A Ferrari autójára versenyek óta visszatért a pattogás, vélhetően a nemrég bevetett aerodinamikai fejlesztésekkel összefüggésben. A csapat ennek ellenére kitart azok mellett.

Az Osztrák Nagydíj után Sainz felhívta a Ferrari figyelmét, hogy sürgősen meg kell szabadulni az autón ismét megfigyelhető pattogástól. Ez a jelenség 2022-ben érintette leginkább az F1-es autókat, némelyiket jobban, némelyiket kevésbé, de azóta általánosságban megszűnt a probléma, részben az FIA szabálymódosításainak hatására.

A Ferrarinál viszont ismét felütötte a fejét a gond – feltételezések szerint az Imolában bevetett fejlesztések miatt –, és a silverstone-i pályán is tarthatnak tőle, ha nem lépnek előre, hiszen ez a bajnokság egyik leggyorsabb helyszíne (a pattogás a tempó növekedésével egyre erősebben jelentkezik).

A Motorsport.com olasz oldala szerint Carlos Sainz azt javasolta a csapatának, hogy mellőzzék az új padlólemez használatát és térjenek vissza a korábbi változathoz, de Frédéric Vasseur elvetette ezt a felvetést, és azt reméli, hogy a beállítások optimalizálása megoldja, vagy legalább enyhíti a problémát.

A másik versenyző, Charles Leclerc közben elismerte, hogy baj van a maranellóiak háza táján. „Kevés a véletlen a Forma-1-ben, és az nem az, hogy két hétvégén át így teljesítünk. Muszáj utánajárnunk és kielemeznünk – mondta – Nem ilyen eredményekre számítottam Monaco után. Nagyon nehéz a csapat helyzete, sok munkát kell elvégeznünk.”

A Ferrari abban bízik, hogy a Brit Nagydíjon a három edzés elegendő időt biztosít ahhoz, hogy megfelelően beállítsák az autót – Ausztriában sprinthétvége volt, így ott csak egyetlen edzés rendeztek, míg Kanadában az első tréningen a vizes pálya akadályozta a felkészülést.

A Haas leigazolta Bearmant 2025-re