KezdőlapFormula 1Ferrari: Vettel nem volt elég gyors ahhoz, hogy előzzön

Ferrari: Vettel nem volt elég gyors ahhoz, hogy előzzön

-

Nem volt egy emlékezetes 250. versenye Sebastian Vettelnek az Orosz Nagydíjon. Az időmérőn elszenvedett balesetét követően a versenyen sem sikerült javítania a négyszeres bajnoknak, aki a mugelloi pontszerzését követően ezúttal pont nélkül maradt.

Vettel az 53 körös versenyt követően nem kertelt és elmondta, hogy a két Renault akadályozására használta fel őt a Ferrari a futam során. Ez végül ki is fizetődött az olasz istálló számára, ugyanis Charles Leclerc ennek köszönhetően ugrotta át a kiállásokat követően Esteban Ocont, ezzel megszerezve a hatodik helyet.

Azonban a Ferrari főstratégája, Inaki Rueda egy teljesen másik történettel állt elő.

„Vettelnek nem volt meg a sebessége ahhoz, hogy a pályán előzzön. Alávághattunk volna vele Grosjeannak és Giovinazznak, azonban ha ezt léptük volna meg, akkor az egész versenyt Magnussen mögött töltötte volna el. Megkérdeztük inkább Sebet az abroncsai állapotáról és inkább az eredeti tervnél maradtunk.

„A tizenhetedik körtől Seb elkezdte ledolgozni a hátrányát és nem akartuk kihozni. Azonban ez a jó periódus nem tartott sokáig, ugyanis hat kör múlva el is fogytak a kerekei, ami miatt ki kellett hoznunk őt a boyba.”