back to top
2025. április 15. 15:24
KezdőlapFormula 1Az eltávolítása óta először nyilatkozó vezérigazgató „szomorúan" látja, ami az FIA-nál történik

Az eltávolítása óta először nyilatkozó vezérigazgató „szomorúan” látja, ami az FIA-nál történik

-

Az FIA sportért felelős elnökhelyettesének távozása után először szólalt meg nyilvánosan az FIA tavaly kirúgott első női vezérigazgatója.

Tavaly májusban, mindössze 18 hónap után távozott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) első női vezérigazgatója, Natalie Robyn, aki Robert Reid, a szövetség legújabb fontos távozójának kritikája után először szólalt meg nyilvánosan. Robyn szűk egy éve a hivatalos indoklás szerint közös megegyezéssel hagyta el az FIA-t, valójában azonban kikényszerítették a lemondását azután, hogy vitába szállt Mohammed Ben Sulayem elnökkel, miután megkérdőjelezte a szervezet általános kormányzását és szakmai folyamatait, beleértve az elnök irodájának pénzügyeit.

„A vezérigazgatói ténykedésem során kihívást jelentő körülmények között dolgoztam, hogy megerősítsem a szövetség kormányzási kereteit és javítsak a működésének átláthatóságán – nyilatkozta a BBC-nek Robyn, reagálva Reid távozására. – A sportért felelős elnökhelyettes lemondása egyértelműen súlyos strukturális kihívásokra utal. Amikor a szakmai folyamatokat nem tartják be, és az érintetteket kizárják a döntéshozatalból, az aláássa az erős szervezet alapjait. Szomorúan látom ezeket a fejleményeket, amelyek egy fontos intézmény szavahihetőségét és hosszú távú hatékonyságát is fenyegetik. Szorosan együtt dolgoztam Roberttel az FIA-nál töltött időszakom alatt, és nagyon tisztelem őt és természetesen a motorsport jövője iránti elkötelezettségét.”

Robyn tavalyi távozása nem az első volt a sorban, de messze nem az utolsó, hiszen a nyár folyamán kirúgták az auditáló bizottságot vezető Bertrand Badre-t, illetve annak tagját, Tom Purves-t, majd a Ben Sulayem két 2023-as versenyen felmerülő állítólagos manipulációját vizsgáló megfelelőségi biztostól, Paolo Basarritól is megváltak novemberben.

Sajtó: Autoriter rendszert építhet az FIA elnöke, hogy szinte lehetetlen legyen leváltani