KezdőlapFormula 1Figyelmeztették Hamiltont: „A Ferrari nem nyugdíjasotthon”

Figyelmeztették Hamiltont: „A Ferrari nem nyugdíjasotthon”

-

Mint minden legendás versenyzőnél, Lewis Hamilton esetében is visszatérő téma, hogy valamikor vezetni fog-e a Ferrarinál. Sok alkalma nem lesz már a britnek erre, hiszen már 38 éves.

A kérdés aktualitását az adja, hogy a szerződése az év végén lejár, miközben a Ferrarinál Charles Leclerc-t sok kudarc éri, ezért többen úgy érzik, hogy a fiatal titánnál előbb-utóbb betelik a pohár.

Az F1 korábbi vezére ugyanakkor nem gondolja, hogy Hamilton az olaszoknál fogja befejezni a karrierjét. „Meglepődnék, ha a Ferrari meg akarna szabadulni Leclerc-től azért, hogy leigazolják Lewis-t, hiszen imádják Leclerc-t. Lewis azt mondta, a visszavonulása után a Mercedes kötelékében akar maradni, ezért meglepne, ha el akarna menni” – mondta Bernie Ecclestone a PA-nek.

„Lewis helyében, ha azt látnám, hogy Leclerc örömmel elhagyná a Ferrarit, szerintem akkor is lenne probléma. Nem tudom, miért érezné magát jobban a Ferrarinál, mint most a Mercedesnél. A Mercedesnél mindent ismer, ők is ismerik őt, nagyon tisztelik, ennél jobban sehol sem bánnának vele.”

A brit riporter szerint elég méltatlan ajánlatot kapott Hamilton a Ferraritól

„A Ferrari nem nyugdíjasotthon. Ők mindenki másnál jobban akarják a bajnoki címet. Úgy gondolom, [Hamilton] a Mercedesnél marad vagy visszavonul.” Más kérdés, hogy a hétszeres bajnok nyilván nem jó pénzért levezetni menne a Ferrarihoz, hanem az újabb koronáért.

Hamilton udvariasan szokott fogalmazni a témában, elismerve a maranellóiak nagyszerű múltját, de eddig egyszer sem nézett ki komolyan úgy, hogy hozzájuk igazolna. Azt viszont ne feledjük, hogy annak idején az is elég valószerűtlennek tűnt, hogy a McLarent elhagyja a Mercedes kedvéért.

Ahogy várható volt, Monacóban az összes érintett határozottan cáfolta a pletykákat.