KezdőlapFormula 1Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

-

Pietro Fittipaldi elmesélte, hogyan érzi magát, miután lemaradt a teljes szezonos versenyzői állásról a Haas csapatánál.

A háborús helyzet jelentősen felkavarta a Forma-1-en belüli állapotokat is. A Haas szerződést bontott az orosz Nyikita Mazepinnel, így kénytelenek voltak új pilótát keresni. Sokáig úgy tűnt, hogy az amerikaiak tesztpilótája, Pietro Fittipaldi lesz a befutó, de végül az igen tapasztalt Kevin Magnussen tért vissza a csapathoz, aki 2020 végén távozott a Forma-1-ből.

Günther Steiner ugyan korábban arról beszélt, hogy ha szükséges, Fittipaldit hívják először, de most kiderült, hogy Magnussen volt az egyedüli, akivel tárgyaltak. A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája csalódott a fejleményeket követően, de megérti a döntést.

„Steiner azt mondta nekem, hogy valójában csak két jelölt jöhetett szóba, én voltam az egyik, viszont azt nem tudtam, hogy ki a másik versenyző” – kezdte nyilatkozatát a két F1-es futamon szereplő pilóta. „Kevin volt az, és őt választották. Én tiszteletben tartom a csapat döntését. Nyilvánvaló, hogy versenyzőként a szívem mélyén csalódást okoz, és fáj, mert tudom, hogy mekkora potenciál van bennünk, illetve bennem. Steiner úgy indokolta a döntést, hogy valaki olyan kellett, akinek van tapasztalata. Ezt megértettem, és ez nem változtat a csapat iránti elkötelezettségemen, sőt a történetnek itt még nincs vége. Továbbra is keményen fogok dolgozni. Sok viszontagságon kellett már átverekednem magam a pályafutásom során. Ez is csak egy újabb. Most már csak annyit tehetek, hogy még keményebben dolgozom.”

Fittipaldi büszke lett volna rá, hogy ő lett volna az első teljes szezont futó brazil versenyző 2017 óta. Az sem lett volna utolsó dolog, hogy rajthoz állhat szülővárosa nagydíján, Miamiban.

„Tudom, hogy mit érhettünk volna el. Óriási lett volna Brazília szempontjából” – tette hozzá. „De ott lett volna a Miami Nagydíj is, a szülővárosomban. Azt hittem, hogy tényleg összejön. De semmi baj. Ez nem probléma. A következő nap felébredve még keményebben kell dolgoznom. Jön majd egy újabb lehetőség, tudom, hogy a történet nem ér itt véget. Bármi is legyen, mondtam Günthernek, hogy ugyanolyan elkötelezett vagyok, mint korábban. És minden alkalommal, amikor beültet az autóba, a lehető legfelkészültebb leszek.”

Fittipaldi tehát marad a Haas tartalékpilótája, és vezethette is a VF-22-t a csütörtöki napon Bahreinben. Emellett valószínű, hogy néhány szabadedzésen is lehetőséget kap az új szabály miatt, mely a csapatokat fiatal pilóták alkalmazására kötelezi.