back to top
2026. január 15. 18:09
KezdőlapFormula 1Egy hónap alatt előléptették, Norris helyettese lett az F2-es bajnokból

Egy hónap alatt előléptették, Norris helyettese lett az F2-es bajnokból

-

A McLaren bejelentette új tartalékpilótai felállását a 2026-os Forma–1-es szezon előtt, egyelőre ez Leonardo Fornaroli legjobb esélye arra, hogy debütáljon a királykategóriában.

A Forma–2 2025-ös bajnokát – akivel a Magyar Nagydíj alatt készítettünk interjút – a címszerzése után, decemberben igazolta le a McLaren, Fornaroli így elkerülte azt a kellemetlen helyzetet, hogy az elsőszámú nevelőszéria győzteseként egy F1-es csapat se tartson igényt a szolgálataira.

Azzal persze, hogy bekerült a McLaren pilótaprogramjába, még nem került igazán közel az F1-es versenyzői üléshez, de a mostani bejelentés által egy lépést azért tett ebbe az irányba: a wokingiak frissen erősítették meg, hogy Fornaroli lesz a csapat 2026-os teszt-, tartalék- és fejlesztőpilótája az ezt a szerepkört már több éve betöltő, emellett az IndyCarban versenyző Patricio O’Ward mellett.

A konstruktőri bajnok istálló az utánpótlás-ranglétra több fokán is toborzott az elmúlt hónapokban, így pilótaképző programukba jelenleg kilencen tartoznak: Fornaroli és O’Ward mellett Christian Costoya, Matteo De Palo, Ella Häkkinen, Ella Lloyd, Ella Stevens, Dries Van Langendonck és Richard Verschoor.

A holland Verschoor szintén az F2-ből érkezett, így a legtapasztaltabbak közé tartozik a keretben, számára azonban az Európai Le Mans-sorozatban készített elő programot a McLaren, így készülve vele az istálló WEC-be való 2027-es beszállására.

A McLaren pilótaprogramjának tagjai (O’Ward nélkül) – Fotó: McLaren

Fornarolinak jelenleg nincs versenyprogramja az idei szezonra más sorozatban, de a McLaren a szimulátorban való munkával és az F1-es hétvégéken való részvétellel így is bőséges elfoglaltságot jelent majd számára. Az más kérdés, hogy nem túl jó ómen F2-es bajnokként a partvonalra kerülni, az utóbbi tíz évben egyedül Oscar Piastri tudta megvetni a lábát és sikeressé válni a Forma–1-ben úgy, hogy az F2-es cím megnyerése után a garázsban ülte végig a 2022-es szezont. Ám mások, mint Theo Pourchaire vagy Felipe Drugovich hiába vártak a lehetőségre, és Nyck de Vries késve érkezett debütálása sem sült el valami jól.

Az persze inkább csak a véletlenen múlik, semmint hogy tendenciákra lehessen belőle következtetni, de a McLarennél már kilenc éve nem fordult elő, hogy a tartalékpilótát kellett volna bevetni egy F1-es futamon: legutóbb 2015 és 2017 között volt jó ilyen szempontból McLaren-tartalékosnak lenni, hiszen sorozatban három évben be kellett ugrania valakinek egy-egy versenyen Fernando Alonso helyére.

Norris vagy Piastri esetleges betegsége vagy sérülése esetén tehát két olyan pilóta várakozik a partvonalon, akik még egyetlen F1-es futamon sem álltak rajthoz – és a tartalékpilóták diplomatikus, talán őszinte reakciója erre mindig az, hogy nem is ilyen körülmények között óhajtanának versenyzési lehetőséghez jutni.