KezdőlapFormula 1Forradalmi lépésre készülnek a Holland Nagydíj szervezői

Forradalmi lépésre készülnek a Holland Nagydíj szervezői

-

Az év egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett futama lesz a Holland Nagydíj. Rengeteg embert várnak Zandvoortba, amely egyben hatalmas mennyiségű járművet jelent, amely mind közlekedési mind pedig környezetszennyezési fejtörést okoz a szervezőknek.

Utóbbi szempont kiemelten fontos mind a Forma-1 mind pedig Hollandia számára, ezért a verseny elöljárói azt tervezik, hogy „lezárják” a települést a személyautók elől, egészen pontosan minimalizálni akarják az autók számát a helyszínen.

A helyzetüket könnyíti Zandvoort elhelyezkedése, a versenypálya számít az egyik legkönnyebben megközelíthető helyszínnek, mivel csupán 42 km-re fekszik a régió központjától, Amszterdamtól, így a nézők számára számos alternatív közlekedési megoldás is áll majd a rendelkezésükre.

Erről a rendezvény mobilitási tervének kidolgozója, Roy Hirs nyilatkozott:

„Zandvoortot nagyrészben le fogjuk zárni az autók elől. Csak a helyi lakosok, illetve az engedéllyel rendelkezők, úgy mint aí Forma-1-hez köthető emberek hajthatnak be autóval.” – jelentette ki.

Lesz azonban kijelölt parkolóhely, de csak a meghívott vendégek számára, azonban ennek száma tavaly óta öt százalékkal csökkent, így idén csupán 233 ilyen hely lesz.

Hirs becslése szerint a nézők egyharmada így kerékpárral vagy robogóval fog érkezni, egyharmada pedig vonattal, ugyanis a tervek szerint idén is ötpercenként indulnak majd vonatok a pálya irányába. Emellett azzal is lehet számolni, hogy a pálya kedvező elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy sokan akár gyalog is érkezhetnek a kapukhoz.