back to top
KezdőlapFormula 1Gasly állandó pontszerzést remél a Hondával

Gasly állandó pontszerzést remél a Hondával

-

Pierra Gasly, a Toro Rosso francia versenyzője reméli, képesek lesznek az állandó pontszerzők között lenni a 2018-as szezonban.

Mint az bizonyára már mindenkinek ismeretes, a McLaren és a Honda között a sikertelenség miatt szakításig eszkalálódtak az események. A McLaren jövőre már Renault erőforrásokkal indul, a Honda pedig a Toro Rossóval próbál szerencsét.

„Remélem, hogy szinte az összes hétvégén képesek leszünk pontokért küzdeni” – mondta Gasly.

„A Honda érkezésével sok dolog változik, így nehéz megjósolni a jövő évi potenciálunkat. A februári tesztekig mindenképp várnunk kell.”

A szezon második felében debütáló GP2 bajnok Gasly a Francia Nagydíj visszatérésével jövőre hazai közönség előtt is megmutathatja képességeit: „A Forma-1-ben hazai pályán versenyezni elképesztő dolog. Három francia és egy monacói is lesz a mezőnyben.”

„Beszéltem Alain Prosttal és Jean Alesivel, azt mondták nagyon különleges pillanat lesz, amit ki kell élvezni, hiszen egy évben csak egyszer versenyzel hazai közönség előtt.”