kedd, november 30, 2021
F1 - 🇸🇦 Szaúd-Arábiai Nagydíj
F2 - 🇸🇦 Jeddah főverseny
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1Gasly már-már sajnálta a mögé beragadó Hamiltont

Gasly már-már sajnálta a mögé beragadó Hamiltont

-

- Hirdetés -

Pierre Gasly a csütörtöki sajtótájékoztatóan elmondta, némileg sajnálta Lewis Hamiltont azért, amiért az előző futamon beragadt mögé.

- Hirdetés -

A francia versenyző sikeresen a hétszeres világbajnok elé kvalifikálta magát Monacóban. Egymás társaságát a futamon sem hagyták el, hiába próbált a kiállások terén trükközni a Mercedes. A korai kerékcserével még Sebastian Vettel és Sergio Pérez is eléjük került, így az AlphaTauri versenyzője mögött autózó Hamilton frusztrációja egyre csak nőtt.

- Hirdetés -

,,Lewis (Hamilton) mindvégig a tükörben volt… azért sajnáltam őt! 78 körön keresztül volt beragadva mögém, ugyanis nem volt más lehetősége. Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy olyan korán állnak ki kerékcserére, nem ez volt a jó megoldás. Ám igen, nekünk ez így jött ki jól, mivel tudtunk némi pontot szerezni. Nagyon erős eredmény volt ez a csapattól.”  – nyilatkozta a 24 éves pilóta a Racingnews365.com előtt.

- Hirdetés -

Gasly és a csapat szezonja nem úgy kezdődött, ahogy azt eltervezték, így nagyon is fontos volt számukra az, hogy Monacóban jól tudtak szerepelni:

,,Tudtuk, hogy az időmérő milyen nagy jelentőséggel bír ott. Próbáltunk tehát teljesen arra fókuszálni, minden egyes kört jól akartunk megtenni a kvalifikáción, ami sikerült is. Az autó nagyon jól viselkedett, a szakaszok többségében az első 10-ben végeztünk, míg a Q3-ban, a legfontosabb pillanatban, sikerült a legjobb kört összeraknunk. Így mikor ott elölről indulsz, akkor a munka 90%-át már elvégezted. Nagyon erős versenyünk volt, viszont akadtak olyan dolgok is, amiket csinálhattunk volna jobban is. Nem volt tökéletes hétvégénk, de végső soron elégedettek lehetünk. Az eddigi legjobb eredményünket értük el ott.” – tette hozzá Gasly.

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek