back to top
KezdőlapFormula 1Gasly szerint négy csapat is esélyes lehet a konstruktőri második helyre

Gasly szerint négy csapat is esélyes lehet a konstruktőri második helyre

-

Pierre Gasly még a tavaly szezon végén hagyta el az AlphaTaurit az Alpine kedvéért, és egyelőre ez a döntése nagyon jónak bizonyult. A francia istálló ugyanis nagyszerű teljesítményt nyújt, és a Red Bull egykori neveltje szerint a jövőben akár az Aston Martinra, a Ferrarira és a Mercedesre is veszélyesek lehetnek.

Az enstoneiak a nehéz szezonkezdetet követően képesek voltak némi sebességet találni. Esteban Ocon már a Monacóban megszerzett harmadik helyével is megmutatta az A523-ban rejlő potenciált. A hercegségben való kettős pontszerzés után Barcelonában is sikerült folytatnia a trendet Gaslynak és Oconnak, és előbbi versenyző úgy véli, hogy a következő versenyeken a Red Bull mögött nagyon szoros lehet a verseny közük az Aston Martin, a Ferrari és a Mercedes között.

A Ferrari ismét nem hallgatott Leclerc-re, aki nem érti, mit csinálnak rosszul

A brackley-i istálló újításai remekeltek Barcelonában, aminek köszönhetően Lewis Hamilton és George Russell is a dobogón tudott végezni. A Ferrariról ez már nem volt elmondható, mivel az SF-23 gyengeségeit kihozta a Circuit de Catalunya,. Carlos Sainz hiába rajtolt a második helyől, végül csak az ötödik lett, amíg Leclerc csak a tizenegyedik pozícióba tudott felérni a mezpny legvégéről, szóval a Kanadai Nagydíj előtt bőven lesz mit elemeznie az olasz istálló mérnökeinek.

Ami pedig az Astont illeti, Fernando Alonsóval az élen eddig remekeltek, azonban a Spanyol Nagydíj egyáltalán nem az elképzeléseik szerint alakult. Így A Zöldeknek is lesz megoldandó házi feladatuk Montreálig, hogy vissza tudják nyerni az eddigi jó formájukat.

Ugyan az Alpine a maga 40 pontjával messze le van maradva az előbb említett triótól, Gasly szerint ez azért lehetséges, mert „eddig számos olyan futam volt, ahol a gyorsasága nem mutatkozott meg pontokban.” Ezt az a tény is mutatja, hogy amíg Oconnak 25 pontja van jelen pillanatban, addig az ő neve mellett csak 15 egység szerepel.

Alonso megmondta  – Gasly példátlan rajtbüntetést kapott